Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Animációk a mozikban // 2018

2018. január 02. - dotandline

Az alábbi filmek kerülnek idén moziforgalmazásba Magyarországon (a lista folyamatosan bővül és pontosítjuk a dátumokat).

Január 4.:

Február 8.:

  • Teheráni tabuk (Tehran Taboo | osztrák-német | 90 perc | 2017 | forgalmazó: Cirkofilm)

Tovább

Elhunyt Cseh András

90 éves korában elhunyt Cseh András animációs rendező, a Frakk és a Vackor című sorozatok alkotója.

Cseh András 1946 és 1951 között a Képzőművészeti Főiskolára járt, ahol Szőnyi István festő és grafikus tanítványa volt. A Pannónia Filmstúdióban az 50-es években rajzolóként, mozdulattervezőként vagy operatőrként dolgozott Macskássy Gyula animációin, például a A kiskakas gyémánt félkrajcárja (1951), a Két bors ökröcske (1955), az Egér és oroszlán (1957) vagy A telhetetlen méhecske (1959) című filmeken. De részt vett Csermák Tibor 1961-es A piros pöttyös labda című animációjának elkészítésében is mozdulattervezőként, Csermák 1966-os Futyuri mint detektív című filmjét pedig már közösen jegyzik rendezőként. A 60-as évektől olyan animációs sorozatokon is dolgozott rendezőként, mint az Arthur- és a Peti-széria.

foky_otto_dargay_attila_cseh_andras_szabo_szabolcs.jpg

Foky Ottó, Dargay Attila, Cseh András, Szabó Szabolcs 

"Izgalmas kettősség a magyar animációs film történetében, hogy a folyamatos művészi útkeresés és a népszerű szórakoztató termékek szépen megférnek egymás mellett, s ezt az egyensúlyozást jól szemléltetheti Cseh András életműve." – írta róla két éve Varga Zoltán a KAFF retrospektív válogatásának ajánlójában. Cseh András a 60-as évektől szerzői filmeket is készített, melyekről Varga így ír: "az akkor divatos kollázsanimáció fanyar humorral és fergeteges táncjelenetekkel dúsított példája A tapéta nem minden (1964); az egyszerre lírai és komikus hangvételű, a rajzfilm és a kollázs ötvözetét kínáló Áprilisi szél (1965); vagy a Nyersanyag (1968) vitriolos portréja egy ember életútjáról – a technikákat kombináló film alighanem elsőként mozgat gyurmát a hazai animációban."

Ám ahogy Varga Zoltán is írja, a szélesebb közönség nem igazán a szerzői filmjeiről, hanem az olyan papírkivágásos animációiról ismeri Cseh András munkásságát, mint az első papírkivágásos sorozatként 1971-ben indult és négy évadot megélt Frakk, a macskák réme, vagy a Kormos István pisze kölyökmackó történeteit adaptáló Vackor (1985).

cseh_andras_frakk_kaff.jpg

Frakk, a macskák réme

Dargayval mi is animációnak látjuk az egész világot

Az idén 60 éves Magyar Nemzeti Filmarchívum december 22. és január 12. között 61 filmet tett elérhetővé online. 

A 2017 januárjától a Magyar Nemzeti Filmalap igazgatóságaként működő Filmarchívum január 12-ig 61 magyar alkotást tett közzé a vimeo csatornáján, melyek közt egészestés és rövidfilmek, valamint dokumentum- és portréfilmek is vannak. A közzététellel az volt a céljuk, hogy a közönség könnyen elérje és megismerje a filmtörténet klasszikusainak néhány darabját, illetve betekintést nyerjen az intézmény munkájába és a magyar filmtörténet korszakaiba. A Filmarchívum által elérhetővé tett filmek teljes listája ezen a linken található.

A Filmarchívum az animációkkal nem volt túl bőkezű, ugyanis a 61 film közé pusztán a Szaffi (1984) került be, illetve a nemrég megjelent Dargay Attila gyűjtemény portréfilmje, melyben Dargay özvegye, Henrik Irén operatőr mesél a Pannónia Filmstúdióban töltött időszakról. 

A 18 perces filmből kiderül többek közt, hogy Henrik Irén kezdetben kifestőként dolgozott a Pannóniában, majd a kíváncsisága hajtotta tovább az operatőri munka felé, amivel az animációs stúdióban találkozott először. Az operatőri munka elengedhetetlen kellékét, egy kamerával összeszerelt asztalszerkezetet is bemutat, de láthatjuk a Vuk képes forgatókönyvét, és azt is megtudhatjuk, hogy Nepp József javaslatára nyúlt vissza a Vukhoz Dargay, aki addigra már képregény formában is feldolgozta a kisróka történetét. 

De nemcsak Henrik Irén visszaemlékezéseit, hanem archív felvételeket is láthatunk a videóban. Az idén 90 éve született Dargay, aki animációnak látta az egész világot, az egyik ilyen felvételen maga mondja el, hogy Macskássy Gyula reklámgrafikával foglalkozó munkaközösségébe mindenesként került mint aki "elviszi a munkát a nyomdába, aki elhozza a pénzt a bankból, aki leszalad tízóraiért és befűt." Később ez a csapat próbálta meg bebizonyítani, hogy Magyarországon igenis van létjogosultsága a rajzfilmeknek, így kezdtek reklámanimációkkal foglalkozni a háború után (erről részletesen a Macskássy Gyula életét feldolgozó könyvben lehet olvasni). Mivel akkoriban nem volt itthon animációs képzés, ezért Macskássyék az itthon szinkronizált Disney-filmek megmentett munkakópiáiból tanulták meg a szakmát. Ugyan Dargayt a magyar Disney-ként emlegetik, de Henrik Irén kiemeli, hogy maximum a filmjeik dramaturgiájában vannak hasonlóságok, és hogy az egérstúdió és Dargay is ugyanazt a mozgatást, a gömbkonstrukciót használta, amivel sokkal szabadabban lehetett a figurákat rajzolni és mozgatni.

Képek a Rendhagyó történetek című portréfilmből (Forrás: Dargay Attila gyűjtemény / Filmarchívum)

Tovább

Egészestés filmtervekkel is lehet jelentkezni a VAF-ra

Kelet-Közép-Európa legnagyobb animációs pitchfóruma, a Visegrádi Animációs Fórum (VAF) ismét várja az animációs sorozat- , tv-speciál és rövidfilmtervek nevezését. Az angol nyelvű workshopokat, előadásokat, prezentációs és kapcsolatépítő fórumot is magába foglaló VAF-ot Trebonban, a csehországi Anifilm Nemzetközi Animációs Filmfesztivál keretében 2018. május 1. és 3. között rendezik meg. Az eseményre a kelet-közép-európai országokon kívülről is érkeznek szakmabeliek (több mint 150 producer, forgalmazó, műsorszolgáltató, fesztiválszervező, befektető, stb.), akik a pitch ideje alatt támogatási és továbbfejlesztési lehetőségeket is felvázolnak a résztvevőknek.

A VAF-on már hatodik éve versenyeznek két kategóriában a fejlesztés alatt álló animációs projektek:

  • 20 percnél rövidebb egyedi filmek,
  • valamint 20 percnél rövidebb, web-re vagy televízióra szánt sorozat és tv-speciál tervek.

A legjobb rövidfilmes ötlet, valamint a legjobb sorozat és tv-speciál terv is 2000 eurós pénzjutalmat kap további fejlesztésre, ezen kívül a legjobb sorozatterv továbbjut a 2018-as Cartoon Fórumra is.

vaf_call_for_entries_2018.jpg

Tovább

Megnyitották a 2018-as Macskássy Gyula-pályázatot

Az NMHH Médiatanácsa meghirdette a Magyar Média Mecenatúra Program 2018-as Macskássy Gyula-pályázatát.

A 2018-as Macskássy Gyula-pályázaton összesen 180 millió forintot, fordulónként 60 millió forintnyi támogatást kaphatnak a jelentkezők, az egy filmalkotásra jutó támogatás nem haladhatja meg a tervezett összköltség 75 %-át és a 15 millió forintot. Az eljárásban legfeljebb 25 perc hosszúságú egyedi animációs filmek, vagy epizódonként maximum 15 perc hosszúságú animációs filmsorozatok pilot epizódjai kaphatnak támogatást.

A 2018-as pályázati eljárás három egymásra épülő szakaszból áll és három alkalommal hirdet nyerteseket a Médiatanács. Az első fordulóra a filmek szinopszisát és a dramaturgiai leírásokat várják, ennek beadási határideje 2018. január 18. 12 óra. A később kidolgozott filmtervekkel júniusban, illetve az ősz elején lehet majd pályázni.

A pályázati eljárás határidejeiről, valamint a benyújtandó dokumentumokról további részletek a Mecenatúra oldalán olvashatók. A Macskássy Gyula-pályázaton korábban támogatást nyert alkotások listája itt található.

Forrás: NMHH

Dargay Attila rajzfilmjei méltó formában

A napokban jelent meg a Magyar Nemzeti Filmarchívum ötlemezes díszdobozos kiadványa Dargay Attila négy egészestés filmjéből, melyek mellé egy bónusz lemez is került olyan ritkaságokkal, mint Dargay rövid- és reklámfilmjei, mindezek ráadásul felújított változatban.

Dargay Attila, a legnépszerűbb magyar animációs rendező születésének 90. évfordulója alkalmából ötlemezes, szinte a teljes rendezői életművet felölelő filmanyag került a gyűjteményes kiadásba. A magyar Disney-ként is ismert Dargay által rendezett négy egészestés mozifilm – a Lúdas Matyi, a Vuk, a Szaffi és Az erdő kapitánya – felújított, restaurált formában került a díszdobozba, mindezek mellett pedig egy képanyaggal gazdagon illusztrált kísérőfüzet is található.

De ami ennél is jobb, hogy még egy extra lemez is a csomag része, melyre 19 reklám- és 15 egyedi film került. A reklámfilmek 1955-61 között készültek, közülük néhányat még pályakezdőként, Macskássy Gyula munkatársaként  tervezett, a későbbieket pedig már rendezőként is jegyezte Dargay. Azért is különleges ez a lemez, mert ezek a ritkán, vagy sok alkotás esetében Magyarországon soha nem látott reklámfilmek ebben az évben kerültek elő. Az extra lemezen található 15 egyedi film Dargay sajátos, szatirikus látásmódját is megmutatja a megszokott jellegzetes, emberi tulajdonságokkal felruházott állatkaraktereket szerepeltető kisfilmjein kívül. Az extra lemezen látható Dargay feleségével és egyben munkatársával, Henrik Irén operatőrrel készített portréfilm, melyben felidézi azt a világot, ahogy ezeket a filmeket Dargay Attilával a Pannónia Filmstúdióban készítették.

A kiadvány mindegyik lemeze tartalmaz angol és magyar feliratot, így külföldi ismerősöknek is meg lehet végre mutatni a magyar animáció klasszikus mesefilmjeit.

A Dargay Attila gyűjtemény (Forrás: Magyar Nemzeti Filmarchívum)

Tovább