Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Életre kelt vaginák, háton hordott mellek és erotikus ábrándok

2016. december 08. - Herczeg Zsófi

Az Anilogue legfelkapottabb eseménye az Animált éj, ahol este nyolctól egészen hajnali kettőig nézhetnek animációs rövidfilmeket az igazán elszántak. A tavalyi öt, 50 perc körüli blokk után nehezítettek a szervezők, idén három 85 perces adagban kaptuk a filmeket. Liszka Tamás, a fesztivál igazgatója az első blokkot, a látvány ünnepét tartotta közönségbarátnak és könnyen nézhetőnek, de ez volt a legkevésbé feldolgozható, hiszen a filmek egy-két kivételtől eltekintve csupán egyenletekből álló, szürreális portfóliók voltak, mintha élőszereplős filmek VFX stábja készítette volna őket instrukció nélkül. Technó zenék részletes aláfestői, az animációs technika hiperreális csúcsai, történet nélküli 3D-s párpercesek, melyek se szépek, se érdekesek, se izgalmasak nem voltak.

cipka.jpg

Renata Gasiorowska: Punci

De aki kibírta, annak jött a jutalom, hiszen az erotikus blokk még soha nem volt olyan erős, mint idén. Ahogy Klement Csaba is mondta, "nagyon szuper, hogy ennyi film készül a szexről, a szerelemről meg a nemi szervekről, és hogy ezek a dolgok egyre kevésbé számítanak tabunak. És lehet róluk szépen, szórakoztatóan vagy épp viccesen beszélni". Ez a 85 perces vetítés nem volt szemérmes, nagyon bátran nyúlt a nemi jellegekhez, nem félt tabukat döntögetni, vagy épp hihetetlenül aranyos és vicces módon beszélni arról, amiről azt tanították, hogy ez intim és kényes téma és csak a barátnőkkel lehetett kuncogni a Bravo magazin témába vágó részein. 

A filmek közt volt olyan, mely a képzőművészetből merített, színekben és formákban fogalmazott a szerelemről és a felemésztésről (The Choice), volt, amelyik egy morfanimációs klipben engedte szabadjára az erotikus fantáziákat (Master Blaster). Volt olyan is, amely agresszív őrületbe vezette a nézőt, ami ugyan csak 50 másodpercig tartott, de ez a kis idő masszívan szemkápráztatott (T-Rex in Love), más film pedig egy szürreális, groteszk vizuális költeményben teljesedett ki, melyben erotikát nehezen lehetett találni, de újraértelmezett nemiséget annál inkább (Postindustrial).

Hannah Rosa Oellinger, Stefan Wirnsperger, Manfred Rainer: Hard Lines

Ahogy egy korábbi kedvencünk, Shinyoung Kim tette az Eden című szösszenetében, Qieer Wang is hasonlóan nyúlt az erotika témához a Toe, Petal, Cosmos-ban: a végtelen űrbe helyezve, különböző színes-szexuális szimbólumok egymásba alakulásával fejezte ki a kozmikus együttlétet. A Nude and Crude az emberi psziché mélyében rejlő meztelenséget és a szexualitás kevésbé esztétikus, inkább groteszk és durva mibenlétét mutatta vonalrajzokból formálódó alakokkal. Ehhez hasonló volt a szöveg és zene nélküli Hard Lines, melyben szintúgy vonalakból rajzolódtak ki az emberi testek, akik aztán interakcióba is léptek egymás testnyílásaival, a hangnélküliség pedig kicsit kínossá is tette a látottakat. Az erősen pornográf filmről egy gifeket tartalmazó tumblr oldal is készült, érdemes nézegetni. A Doggy Love azt a kérdést kutatta, hogy miért egy piros szív a szerelem szimbóluma miközben különféle elméleteket jár körbe szögletes-kerek, tarka és erotikus alakzatokkal, majd az elmélkedés egy konkrét történetre fut ki, amelynek főhőse egy olyan nőbe szerelmes, akinek a hátán vannak a mellei. 

A Gobelins hallgatóinak Teaser című filmje nem várt sokat, csak amit a cím mond: a néző lazuljon el és adja át magát a hangoknak és a képeknek, amik egy nyugalmas mellhullámzásból csaptak át agresszív krikszkrakszokba. Egy másik Gobelins-film, az Ama a vízfesték-animáció hagyományait követve vitte a nézőt az 1950-es évekbeli Japánba: egy konzervatív amerikai házaspár és barátaik látogatnak a felkelő nap országába, majd az ábrándozó feleség a helyi asszonyok mintájára meztelenre vetkőzve adja át magát a vízbeli szabadságnak. 

ama_gobelins.jpg

Emilie Almaida, Liang Huang, Mansoureh Kamari, Julie Robert, Juliette Peuportier, Tony Unser: Ama

Az Animált éj szerelmi szekciójának legjobbjai még nem kerültek fel a netre, nem véletlen, hiszen azok annyira jól sikerültek, hogy nem hiába várnak fesztiválszereplésre és díjakra. Ching-Yu Yang Relationships című animációjában fekete alapon fehér körvonalakból álló konnektorok mutatják kissé melankolikusan, finom humorú kísérőszövegek mellett a párkapcsolatok sokféleségét, beletörődve abba, hogy nem mindig úgy és azzal passzolunk, akivel szeretnénk és hogy Transformersnek lenni is csak egy módja az alkalmazkodásnak.

A Kishalál szó szerinti fordítása az eredeti, Petit mort címnek, a francia kifejezés pedig magát az orgazmust jelenti, de arra is használják, amikor valaki rövid ideig öntudatát veszti, ami végülis kapcsolatba hozható magával az orgazmus átélésével. Antoine Bieber épp ezt mutatja be kellő érzékenységgel a tintafestéket imitáló képein keresztül, amelyben öt férfi mesél arról, hogy mit éreznek szeretkezéskor, különösen amikor orgazmust élnek át.

A koreai Ji Hyeon Kim egy rémálmát filmesíthette meg a Throttled című, meglehetősen nyomasztó filmjében, melyben egy halászfaluból származó ifjú egy poliplányt fog ki, akit mégsem ad el a halpiacon, hanem hazaviszi és saját célokra használja (ki). Az egyébként romantikus szerelmi történetre is kifutható sztori helyett a rémisztő figurák és a frusztráló közeg miatt már kezdettől rossz érzése van a nézőnek, akit a rendező nem kímél egy pillanatra sem és rákényszeríti, hogy voyeurként nézze végig egy kisember kegyetlenkedéseit és önmaga okozta tragédiáját. 

A szervezők nem hagyták, hogy ilyen megterhelő darabbal záruljon az este és két hihetetlen aranyos animációval zárták a blokkot. Mindkettőben közös, hogy női rendezők beszélnek a vagináról és annak önálló életéről, viszont az egyik a hétköznapokból a fantáziavilágba, a másik pedig a történelembe helyezve mutat be egy tabunak számító (tabunak számító?) témát, a női orgazmust.

A kanadai Lori Malépart-Traversy Le Clitoris című animációs dokumentumfilmje azzal nyit, hogy a nők szerencsések, mert ők birtokolják az emberi test egyetlen részét, amely kizárólag az örömszerzésre van: a csiklót. Aminek csak egy kis része látható, akárcsak egy jéghegynek. De a csiklóról nem csak beszél a narrátor, hanem meg is elevenedik ez a kis háromszög alakú testrész, melynek két hosszú lába és cuki arca is van. A rózsaszín dominanciája és a cuki főhős kalandjai mellett a film tényeket is sorakoztat, kezdve attól, hogy hány férfi kutatta és fedezte fel (újra meg újra) a csiklót, az ókori görögöktől kezdve a középkoron át egészen napjainkig, az irodalomtól kezdve az egyházon át egészen a no.1 főellenségig, Freud-ig. Cuki külcsín és humoros történelmi tények ide vagy oda, a Le Clitoris határozottan áll ki a női orgazmus és önkielégítés elhanyagolt témája mellett: free clitoris, free női orgazmus és szeresd a tested!

Az est másik legjobbja is a női nemi szervet tette meg főhősnek: a lengyel Renata Gasiorowska Punci című filmje éppen a női orgazmust fejti ki minimál színekkel és formákkal. Egy lány minden önkielégítési próbálkozását megzavarja valami, mígnem a vaginája egyszer csak ráun erre, leugrik róla és önálló életet kezd élni. Ez akár egy David Cronenberg- vagy Frank Henenlotter-fim nyitánya is lehetne, de Gasiorowska nem viszi el testhorrorba az eseményeket: az arccal, akarattal és nem utolsó sorban öntudattal rendelkező vagina kezdetben úgy viselkedik, mint egy háziállat, de ami számára játék, az a gazdája számára erotikus kényeztetés. És ahogy a játékok fajtái fokozódnak, úgy lesz egyre intenzívebb a gazdája élménye is. 

Alább láthatók azok a filmek, amik már elérhetők neten, a többit pedig figyeljük, mert amint kikerül, meg is osztjuk, hogy ne maradjatok le a legszuperebb erotikus animációkról!

Tovább

Animációs filmterveket vár a VAF

cfe16_carpel_fb.png

Kelet-Közép-Európa legnagyobb animációs pitchfóruma, a Visegrádi Animációs Fórum (VAF) ismét várja az animációs sorozat- , tv-speciál és rövidfilmtervek nevezését. Az angol nyelvű workshopokat, előadásokat, prezentációs és kapcsolatépítő fórumot is magába foglaló VAF-ot Trebonban, a csehországi Anifilm Nemzetközi Animációs Filmfesztivál keretében 2017. május 2-4. között rendezik meg. Az eseményre a kelet-közép-európai országokon kívülről is érkeznek szakmabeliek (producerek, forgalmazók, műsorszolgáltatók, fesztiválszervezők, befektetők, stb.), akik a pitch ideje alatt támogatási és továbbfejlesztési lehetőségeket is felvázolnak a résztvevőknek.

Az utóbbi években egyre több magyar animációs filmtervet díjaznak a VAF-on: 2012-ben a legjobb rövidfilm lett Kreif Zsuzsanna és Zétényi Borbála későbbi MOME Anim diplomafilmje, a francia koprodukcióban megvalósuló Limbo-Limbo Travel, 2014-ben pedig a Candide kalandjai című széria lett különdíjas. 2015-ben Kreif Zsuzsanna és Bognár Éva Katinka szüfrazsett-mozgalomról szóló terve, az Operation Burning Corset lett a rövidfilmes kategória nyertese, külön elismerésben pedig Tóth Luca Superbia című elsőfilmje részesült. A tv-sorozat kategóriában szintén különdíjat kapott Tamás Iván Hogyan keletkezett a világ? című szériaötlete. 2016-ban Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta Carpel című projektje kapta a legjobb rövidfilmtervért járó díjat, tv-sorozat kategóriában Buda Flóra Anna és Turai Balázs Masnifej királykisasszony kalóz kalandjai című szériaterve nyert és juthatott tovább a Cartoon Forumra, ugyanebben a kategóriában pedig Gurmai Beáta Borka és a varázsruha című sorozata lett különdíjas. 

A VAF-on immár ötödik éve versenyeznek két kategóriában a fejlesztés alatt álló animációs projektek:

  • 20 percnél rövidebb egyedi filmek,
  • valamint 20 percnél rövidebb, web-re vagy televízióra szánt sorozat és tv-speciál tervek.

Mindkét kategória nyertes alkotása 2000 eurós pénzjutalmat kap további fejlesztésre, ezenkívül a legjobb sorozatterv továbbjut az ősszel tartott Cartoon Forumra. 

Jelentkezési határidő: 2017. január 29.

További részletek itt olvashatók, nevezni pedig ezen a linken lehet. Ha bármilyen kérdés felmerülne, a VAF szervezőihez is lehet fordulni a submission@visegradanimation.com email címen.

Merülőforraló – Alámerülés négy nő animációiba

Az Art at First Site projekt azért jött létre, hogy legyen egy platformja a képzőművészeti igénnyel készült animációkat és alkotóikat szerető közönségnek. A szervezők minden alkalommal új helyszínen, új anyaggal várják a lenyűgözésre éhes szemeket, az elrugaszkodni vágyó valósághackereket, a filmvásznat és festővásznakat gyűjtő mecénásokat és a különleges filmstillek rajongóit. Kezdeményezésük célja, hogy a szerzői animációs filmek egyes képkockái, az azokat megalapozó rajzok és festmények mint önmagukban is létező művek bemutatásra és új gazdára leljenek.

meruloforralo.png

Az Art at First Site projekt első kiállítása, a Merülőforraló már a helyszínénél fogva is izgalmas: egy gyönyörű szecessziós lakás, szépen faragott puttókkal és nagy terekkel, ahol projektorokon, képernyőkön, rajzolt és printelt képeken melengető-röhögtető, szívtipró-szívmentő animált művek lesznek láthatók.

A háromnapos kiállítás merülés három élettörténetbe négy nemzetközi fesztiváldíjas animációs filmrendezővel filmjeiken és képeiken keresztül. Magyarósi Éva, Glaser Kati, Kreif Zsuzsi és Zétényi Bori animációi és képei mellett pedig meglepetésként a négy művésznő eszmei mesterétől, a 60-70-es évek animációs szívtiprójától, Kovásznai Györgytől is láthatók rajzok.

Megnyitó: 2016. december 16. péntek 17.30 óra

Helyszín: Budapest 1054 Zoltán utca 11. 3. emelet 12.

Facebook-esemény

Aki a pénteki megnyitón nem tud részt venni, szombaton és vasárnap 11 és 18 óra között megnézheti a kiállítást, mely december 18-án este bezár. A képek a kiállítás ideje alatt megvásárolhatók.

Szerelmes párducok és kukkoló macskák is lesznek Utahban

Bucsi Réka LOVE című animációs filmje bejutott a Sundance Filmfesztivál versenyprogramjába, Andrasev Nadja MOME Anim diplomamunkáját, A nyalintás neszét pedig a Slamdance-en vetítik.

Bucsi Réka LOVE című elsőfilmjének világpremierje az idei Berlinale-n volt februárban, míg az észak-amerikai premierre a South by Southwest (SXSW) fesztiválon került sor. Az amúgy észak-amerikai premiereket favorizáló Sundance annak ellenére válogatta be Bucsi Réka filmjét a versenyprogramba, hogy az már számos amerikai vetítésen túl volt addigra.

love_sundance.jpg

A LOVE Sundance köntösben (Forrás: LOVE facebook)

Bucsi Réka filmjét eddig kereken 40 országban vetítették és összesen 98 különböző fesztiválra kapott meghívást. A film eddig 13 díjat nyert, köztük Uppsalában néhány héttel ezelőtt az EFA-díjat, amellyel kivívta az Európai Filmakadémiai díjra való jelöltséget. A LOVE február elején egy másik jelentős fesztiválon is szerepel majd: a franciaországi Clermont-Ferrandban, Európa legnagyobb kizárólag rövidfilmekre specializálódó seregszemléjén került versenybe.

Bucsi Réka immáron másodjára szerepel a Sundance versenyprogramjában: két évvel ezelőtt Symphony no. 42 című MOME-s diplomafilmjét is beválogatták a Utah állambeli Park City-ben rendezendő, Robert Redford által alapított világhírű fesztiválra. Rékán kívül eddig három alkalommal jutottak a kisfilmes mezőnybe magyar alkotók filmjei: 2006-ban Kenyeres Bálint Before Dawn-ja, 2012-ben Szabó Sarolta és Bánóczki Tibor Les Conquérants (Hódítók) című animációja, 2016-ban pedig Kreif Zsuzsanna és Zétényi Borbála francia-magyar koprodukcióban készült MOME Anim diplomafilmje, a Limbo Limbo Travel.

A LOVE a Magyar Média Mecenatúra program támogatásával készült, francia koprodukcióban. A film magyar gyártója a Boddah, producere Osváth Gábor, fesztiváloztatásáért pedig a Daazo rövidfilmes portál felel.

A LOVE hamarosan műsorra kerül a köztévé műsorán, a mozikban pedig A vörös teknős című japán-francia egészestés animációs film kísérőfilmjeként lesz látható januártól.

A Sundance-szel egyidőben és szintén a Park City-ben rendezik meg a Slamdance filmfesztivált, melyet 1995-ben alapítottak azok az amerikai függetlenfilmesek, akiknek alkotásai nem kerültek be a Sundance-re és meg akarták csinálni a saját fesztiváljukat. A Slamdance-et a mai napig filmkészítők szervezik filmkészítők számára, és az elmúlt 20 év alatt elismert filmes eseménnyé vált. 

A Slamdance animációs rövidfilmes programjában fogják vetíteni Andrasev Nadja MOME Anim diplomamunkáját, A nyalintás neszét, mely szintén számos fesztiválon szerepelt: legutóbb a legjobb animációs rövidfilm díját nyerte a Denver Film Festivalon, külön elismerést kapott a kijevi Molodist KIFF-en, a dél-koreai Biaf Ani fesztiválon a legjobb diplomafilmnek szavazta a zsűri, májusban pedig a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programban versenyzett Cannes-ban, ahol megosztott harmadik díjat hozott el.

Háromszor is nyerő a Balkon

A Kreatív szaklap által idén harmadszor megrendezett Kreatív Craft Award versenyének díjátadója hétfő este zajlott, ahol 31 elismerést osztottak ki. A szervezők célja a reklám- és tágabb értelemben vett kommunikációs ipar gyártói oldalának legkiválóbb megoldásait jutalmazni. A versenyre az elmúlt év kommunikációs megoldásaival jelentkezhettek gyártó- és produkciós cégek, illetve a filmipar egyéb területein tevékenykedő cégek, ügynökségek, médiumok vagy a megbízói / hirdetői oldal képviselői. Idén összesen 108 nevezés érkezett, ebből 48-at juttatott a zsűri a döntőbe, végül pedig 6 aranyat, 15 ezüstöt és 10 bronz díjat ítélt oda a legjobb pályázatokért. 

Dell'Edera Dávid MET diplomafilmje, a Balkon egyből három díjat is elhozott: megosztva kapta a legjobb rendezésért járó első díjat, szintén első lett a legjobb grafikai megoldások és 2D animáció kategóriájában, a legjobb látványért pedig ezüsttel jutalmazták.

delledera_david_balkon_kreativ_craft_award.jpg

Dell'Edera Dávid a legjobb rendezés díjával (Forrás: Kreatív)

Dell'Edera Dávid a Balkon című filmjét a Budapesti Metropolitan Egyetemen, az Umbrella stúdióval koprodukcióban készítette, melyre a Médiatanács Macskássy Gyula-pályázatán nyert támogatást 2015-ben. Ezzel Dell’Edera munkája lett az első olyan MET animáció, melyet a Médiatanács támogatott.

dell_edera_david_balkon.jpg

Dell'Edera Dávid: Balkon

A hatperces, 2D és 3D technikát alkalmazó film asszociatív módon szól az elidegenedésről egy fülledt nyári napon egy panelnegyedben. Bár a panelrengetegben élők ugyanabba a közösségbe tartoznak, a távolság köztük leküzdhetetlen. A lakásaikba visszahúzódó emberek mindennapi teendőikkel foglalkoznak, míg valami ki nem zökkenti őket a banális rutinból.

A Balkon nemrég az International Festival of Puppet Theatre and Animated Films for Adults harmadik díját kapta megosztva Kopasz Milán Beyond című MOME Anim diplomamunkájával, a 22. Encounters Rövidfilm és Animációs Fesztiválon pedig a 2017-es Cartoon d'Or-jelölés díját nyerte októberben. Idén nyáron az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztivál diplomafilmes versenyszekciójában szerepelt elsőként a MET filmjei közül, ahol rögtön különdíjas is lett. A hazai premierje a miskolci Cinefesten volt, ahol szintén különdíjat nyert a legszebb képi világért a CineNewWave nevű szekcióban. 

Forrás: Kreatív

4 sorozat és egy egészestés animáció készülhet

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának hétfői ülésén a bizottság 5 filmalkotás tervét támogatta a Dargay Attila-pályázat keretében.

A Dargay-pályázatra olyan tervekkel lehetett nevezni, melyek a Médiatanács által már korábban támogatásban részesített gyermek, ifjúsági és családi témájú animációs filmsorozatok és a további epizódok gyártására igényelnek támogatást. Ezen kívül a korábban már támogatásban részesült teljes sorozatok egészestés animációs TV-filmekké alakításának tervével is pályázhattak az alkotók.

A háromszakaszos pályázati eljárásban a Médiatanács a 2016. december 5-ei döntése értelmében összesen 200.100.000 forint támogatásban részesített 5 filmalkotást, melyeket a Duna Televízió fog majd műsorra tűzni.

Egészestés film készülhet Rófusz Ferenc Hoppi mesék című sorozatából Egy év Hoppifalván címmel, melyben különböző népek ünnepeit, szokásait mutatják be az óvodás és kisiskolás korú gyerekek számára. 

A Hoppi mesék című sorozat trailere

További nyolc résszel folytatódat Gyulai Líviusz a Magyar Rajzfilm Kft-nél gyártott Egy komisz kislány naplója című sorozata, mely a főszereplő Dorothy történeteit követi nyomon.

egy_komisz_kislany_naploja.jpg

Gyulai Líviusz: Egy komisz kislány naplója

Tizenegy résszel bővül Pálfi Szabolcs, M. Tóth Géza és Jurik Kristóf Egy kupac kufli című szériája, mely Dániel András azonos című képeskönyv-sorozata alapján készül a KEDD stúdióban. A történet főhőse hét mesebeli lény, a kuflik, akik hosszú évek vándorlása után rátalálnak új otthonukra, az Elhagyatott Rétre, a széria pedig az itteni kalandjaikról szól. Az első két rész premierje nemrég volt a tévében, azóta pedig már a netre is felkerültek az epizódok.

egy_kupac_kufli_1.jpg

Pálfi Szabolcs: Egy kupac kufli

Tizenhárom részes évaddá bővülhet Szeiler Péter és Fritz Zoltán Hajótöröttek című sorozata, melynek gyártója a Filmfabriq Kft., producerei Osváth Gábor és Csornay Péter. A Hajótöröttek egy 6-12 év közti gyerekeknek szánt ismeretterjesztő sorozat, melynek főhőse Kolos, aki nagyapjával együtt hajótörést szenved és egy lakatlan szigeten kötnek ki, ahol leleményességükre és természettudományos ismereteikre kell hagyatkozniuk, hogy életben maradjanak. Az első rész premierje nemrég volt a tévében.

szeiler_peter_hajotorottek_3.jpg

Szeiler Péter: Hajótöröttek

A Cinemon Entertainment Kft-nél készül Berg Judit Nádtengeri Nyár című mesekönyvének animációs adaptációja, a Lengemesék – Nyár a nádtengeren Pálfi Zsolt rendezésében, mely a korábbi hat rész után hét epizóddal egészül ki. A népszerű Lengemesék sorozat kötetei az évszakok köré szerveződnek. A második, a Nádtengeri nyár című kötetben a nádas zöldbőrű őrzői, a lengék nádirigóháton cirkálva vigyázzák a Locsogó-tó lakóinak nyugalmát, éberen fürkészik az ellenség terveit, de szabadidejükben szívesen strandolnak és ropogtatják a finom pattogatott békalencsét.

lengemesek_telepok.jpg

Pálfi Zsolt: Lengemesék – A telepók

Forrás: NMHH

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu