Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Egy eper a monitoromon teper

2018. május 14. - Herczeg Zsófi

Felkerült netre az egyik kedvenc darabunk a MOME Anim gyerekversek és -dalok második szériájából, melyben Vácz Péter adaptálta a Szagos Hörigekkók együttes Eper című számát.

Korábban már jó néhányszor áradoztunk a MOME Anim legújabb gyerekverseiről és -dalairól (Farkas Juliéról ittHorváth-Molnár Pannáéról itt, Zétényi Boriéról itt, Tamás Ivánéról pedig itt), de eddig még nem tudtunk teljes kisfilmet mutatni. Mostanáig! Ugyanis ma felkerült netre – a második évadból elsőként – Vácz Péter Eper című animációja, mely két tinitesó, Csernovszky Fanni és Márk által alapított (de sajnos 2017-ben feloszlott) Szagos Hörigekkók zenekar azonos című számát vizualizálta kissé pszichedelikus, zsírkréta rajzokra emlékeztető stílusban, főszerepben a banda tagjaival és kedvenc kisállataikkal – és persze az eperrel. 

szagos_horigekkok_eper.jpg

Vácz Péter: Eper

Vácz Péter neve hallatán legtöbbeknek a stop motion animációk ugranak be, de nem áll távol tőle a kézirajz sem, hiszen például a MOME gyerekversek és -dalok első szériájában készített Parabola című Lackfi-adaptációja is 2D-s volt, és persze 2013-as diplomamunkája, a Nyuszi és Őz is ennek a kétféle technikának a viszonyáról és jellemzőiről szólt. "Szeretem keverni, váltogatni a technikákat. Már egy ideje ki akartam próbálni a zsírkrétát és az Eper gyermeki lelkületéhez nagyon illett. Általában a nagyobb stop motion projektek után igyekszem könnyedebb, experimentális animációkat csinálni, hogy felszabadítsam magam." mesélte nekünk Peti. Azt is elmondta, hogy a Szagos Hörigekkók számait 2015-ben ismerte meg, és nagyon megfogta a zenekar bátor, egyedi hangzása és a gyerekrajz erejű dalszövegei. Olyannyira, hogy az idei Friss Hús rövidfilmfesztiválon különdíjat nyert Párnaarc című első élőszereplős filmjében is felcsendül az egyik daluk, a Vinnék egy macskát.

Nemrég azonban visszatért a stop motion technikához, ugyanis előkészítés alatt van a Noé fája című karácsonyi tv-speciál terve, mely a nemrég véget ért Visegrádi Animációs Fórumon különdíjat kapott, legközelebb pedig Annecy-ban, a MIFA pitchfórumán a tv-sorozatok és speciálok között fogják bemutatni.

A MOME működésének fontos eleme az inkubációs tevékenység, melynek során a tanszék már végzett és jelenlegi hallgatóinak bevonásával valósulnak meg animációs projektek. Az animáció tanszéken 2008 óta dolgoznak fel kortárs magyar verseket és -dalokat, melyre először 2012-ben nyertek támogatást a Médiatanács Macskássy Gyula-pályázatán 10 animáció elkészítésére, a második szériára pedig 2015 novemberében kaptak támogatást szintén a Médiatanácstól. A Kortárs gyerekversek és -dalok második sorozatában készült 17 rövidfilm többek közt Kiss Judit Ágnes, Kukorelly Endre, Lackfi János, Miklya Zsolt és Varró Dániel verseit dolgozza fel, melyeket a tanszék oktatója, Domonyi Rita dramaturg választott ki. A filmeket volt MOME Anim szakos hallgatók rendezték – Bognár Éva Katinka, Bakos Barbara, Bertóti Attila, Farkas Júlia, Gellár Csaba, Gelley Bálint, Hermán Árpád, Horváth-Molnár Panna, Molnár Tünde, Réthi Gábor, Sándor József, Tamás Iván, Végső Ágota, Vácz Péter, Zétényi Borbála –, akik közül többen már másodszorra vettek részt a projektben, de sok jelenlegi diák is dolgozott a filmeken.

Sketchek a kliphez (Forrás: Vácz Péter)

Concept art (Forrás: Vácz Péter)

süti beállítások módosítása