Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Animációk John Carpenter 70. születésnapjára

2018. január 16. - Herczeg Zsófi

Ma 70 éves a horror pápája, az erőszak pornográfusa, John Carpenter, aki sokoldalú alkotóként (rendező, forgatókönyvíró, zeneszerző, vágó, színész, producer) a horror-klasszikusain kívül készített sci-fit, melodrámát, életrajzi filmet, vígjáték fantasy-t, de még a western elemei is felbukkannak filmjeiben. Animáció sajnos nem került ki a keze alól, ellenben inspirált néhány alkotást, sőt fel is kérték közreműködni egy-egy darabban. A barcelonai Device stúdió például Carpenter kedvenc zenei emlékéhez készített vizuális illusztrációt, a nyolcvanas évek akció- és horrorfilmjeiért rajongó Lee Hardcastle pedig stop motion animációkban fejezte ki imádatát Carpenter munkássága iránt. A Gunship című homage-ban például Carpenter hangját halljuk narrátorként, de ami ennél maradandóbb, az Hardcastle két Dolog-szösszenete. Az egyikben a Jégvarázs szereplői esnek áldozatul az emblematikus vérvizsgálatnak, a másik pedig egy Pingu-crossover, melyben a svájci-dél-koreai-brit sorozat helyszínén játszódik sűrítve a film cselekménye, mindez a pingvinkarakterek közreműködésével. Carpenter a Twitter-fiókján meg is jegyezte, hogy mennyire imádta és hogy talán jobb is lett, mint az eredeti, de a Pingu jogtulajdonosai ezt nem így gondolták, ezért le is tiltatták a kétperces filmet. Végül egy apró módosítással (pingvinből macskakarakterek) sikerült az ötletet megmenteni, a rajongók pedig szerencsére az eredeti Pingu-verziót is terjesztik. Hardcastle homage-munkássága is megér néhány pillantást, az ő párperces filmjeiből itt lehet szemezgetni.

süti beállítások módosítása