Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Az amatőr animációsok sem maradtak díj nélkül a KAFF-on

2017. június 28. - Herczeg Zsófi

A Kecskeméti Animációs Filmfesztivállal egy időben tartották immár ötödik éve a Szabad Animációs Filmkészítők Találkozóját, azaz a SZAFT-ot, ahova az ország független, professzionális háttér nélkül dolgozó, underground animációs filmkészítők munkáit várták. Lehetett nevezni workshopon készült filmekkel, középfokú animációs képzésen résztvevők (műhely)munkáival és teljesen amatőr alkotók is beküldhették az alkotásaikat.

lonely_hearts_club.jpg

Antal Amanda: Lonely Hearts Club

A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál és a Helpi Ifjúsági Iroda és Fejlesztő Műhely közös szervezésében megvalósuló mustra szakmai támogatója a Daazo volt, így a Daazo felületén lehetett beküldeni filmeket. A három nyertes pénzjutalomban is részesült, az első 100 ezer, a második 75 ezer, a harmadik pedig 50 ezer forintot kapott, valamint különdíjat osztott a Helpi Ifjúsági Iroda és Fejlesztő Műhely, a METU egy féléves felvételi előkészítőt ajánlott fel, illetve a Daazo ajándékcsomaggal jutalmazta a közönségszavazás nyertesét.

Az idei SZAFT-ra végül 37 animáció érkezett, melyek közül a háromtagú zsűri, Fritz Zoltán, Szabó Zsuzsa és jómagam közel háromórás vitatkozás megbeszélés után választottuk ki a 3 győztest, de mivel mindannyiunknak voltak külön kedvencei, amit valahogy jelezni szerettünk volna, osztottunk zsűri special mentiont is.

Első helyezettnek Antal Amanda Lonely Hearts Club című alig egyperces animációját választottuk, ami kellő érzékenységgel és iróniával kezeli azt a nagyon is jelen lévő problémát, amit nemcsak a párkeresés nehézsége, de egyáltalán az emberi kapcsolatok hiánya jelent. Ahogy Fritz Zoli mondta rá, egy kis bonbon, ami jól adagol minden információt, megfelelő hosszúságú, látványos és szépen kidolgozott. A Lonely Hearts Club kapta egyébként a Helpi Ifjúsági Iroda és Fejlesztő Műhely különdíját is.

Második helyezett lett Tót Tímea és Boltresz Attila Trip to the Hills című stop motion videóklipje, amit imádtunk karcossága, vadsága és felszabadultsága miatt. Ez a punk videó a végén ugyan átmegy egy ismétlődő, elnyújtott pszichedelikus tripbe, ami kicsit időkitöltésnek hat, de látszik, hogy az alkotók imádták készíteni, mi pedig imádtuk nézni.

Kormos Henriett Je ne sais quoi című animációja lett a harmadik helyezett, melyben szintén az emberi kapcsolatok jelennek meg, ami értelmezhető akár a párkapcsolaton belüli heves érzelmek és azok felszabadulása vagy épp visszafojtása felől is. Nagyon finom mozgású animáció, a vonalak pedig komoly rajztudásról árulkodnak. 

És végül jöjjenek a special mention-ök: 

Szabó Zsuzsanna | Pál Erik: Anyone else

Izgalmas kollázsanimáció, mely nagyon aktuális kérdést jár körbe. Milyen az, ha idegen országban, nőként, két kisgyerekkel elmész vásárolni és az ott élő idegen férfiak ezt szóvá teszik. "Hogy te az vagy, aki és azért kapod a verést, hogy ne ott legyél az, aki, ahol ő más. Ő, aki különbözik. [...] Ő is úgy különbözik tőlük, ahogy nem szeretik, hogy különbözve van."

Herczeg Zsófi | Diószeghy Dániel: Which came first?

Ugyan egy tök banális kérdéshez nyúl, de jól van felépítve, pont elég hosszú, jól meg volt alapozva a teremtés svenk a csattanóhoz (ami egyébkén Hieronymus Bosch Gyönyörök kertje című festményét idézte), a látványvilág pedig ezt a most divatos neoprimitív, kissé groteszk figurateremtést követi. A hangsáv lehetne erősebb, ehhez a képi stílushoz jobban passzolt volna egy karcosabb hangi világ, amivel lehetett volna fokozni a groteszket.

Fritz Zoltán | Helstáb Martin: Jó étvágyat, bogaram!

Ez volt a leghosszabb nevezett film a maga 16 percével, egyébként már több helyen is díjazták Helstáb Martin filmjét. Zoli ebben az animációban inkább sorozatpotenciált lát, sok kis izgalmas, vicces egyperces epizóddal.

süti beállítások módosítása