Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Forgatókönyvíró- és filmtervfejlesztő pályázati felhívás

2017. február 17. - dotandline

Forgatókönyvíró- és filmtervfejlesztő pályázatot hirdet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, amellyel tévéfilmek, animációs alkotások és filmsorozatok előkészítését támogatja.

Március 16-ig, kizárólag elektronikus úton lehet pályázni a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának idei forgatókönyvíró- és filmtervfejlesztő felhívására, a 10 millió forint keretösszegű Egri Lajos-pályázatra.

A kiírás tévéfilmek, animációs alkotások és filmsorozatok készítésének szakmai előkészítéséhez járul hozzá, forgatókönyvre legfeljebb 1 millió forintot, filmtervfejlesztésre maximum 2,5 millió forintot lehet elnyerni.

Az Egri Lajos-pályázaton gyermek- és ifjúsági témájú filmterveket, illetve történelmi, kulturális évfordulókhoz köthető alkotásokat és adaptációkat támogatnak, szitkomokra, tévésorozatokra és minisorozatokra nem nyújtható be pályázat.

A nyertes alkotóknak év végéig kell elkészülniük az anyagaikkal és vállalniuk kell, hogy az eljárásban támogatott forgatókönyvvel vagy filmtervvel pályázni fognak a soron következő tévéfilmes pályázatra.

A teljes pályázati felhívás itt érhető el.

Forrás: NMHH

A bejegyzés trackback címe:

http://dotandline.blog.hu/api/trackback/id/tr10012268760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu