Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

A Kubo és a varázshúrok a legjobb animáció a britek szerint

2017. február 13. - Herczeg Zsófi

Tegnap este osztották ki a brit Oscarnak tartott BAFTA-díjakat, ahol a legjobb animációs film kategóriájának nyertese nem egy Disney-alkotás, hanem a Laika negyedik filmje, a Kubo és a varázshúrok lett. Ez azért is óriási dolog, mert a Disney-uralta díjátadókon alig akad animáció, ami le tudja győzni az egérstúdiót.

kubobirds.jpg

Travis Knight: Kubo és a varázshúrok

A kategória jelöltjein is látszik az eltolódott egyensúly: a Laika stop motion filmje mellett a Disney égisze alatt készült Zootropolis és Vaiana, valamint a Disney/Pixar kollaborációjából született Szenilla nyomában versenyzett a legjobb animációnak járó elismerésért. Ráadásul idén először szerepelt négy film a döntősök közt, az elmúlt 10 évben – mióta osztanak legjobb animációs filmnek járó díjat a BAFTA-n – csupán három filmből választott a zsűri.

A BAFTA eredménye előrevetítheti az Oscar-nyertest is, legalábbis ha visszanézzük mely filmek nyerték a legjobb animációnak járó BAFTA-díjat: 2007-ben a Táncoló talpak, 2008-ban a L'ecsó, 2009-ben a WALL-E, 2010-ben a Fel!, 2011-ben a Toy Story 3, 2012-ben a Rango, 2013-ban a Merida, a bátor, 2014-ben a Jégvarázs, 2015-ben a Lego-kaland, 2016-ban pedig Agymanók. Ezek közül egyszer, 2015-ben nem ugyanaz az animációs film nyert az Oscar-átadón, mint a BAFTA-n, ekkor ugyanis a Hős6os-t díjazta az Akadémia, igaz, a Lego-kalandot be sem válogatták ekkor az öt Oscar-döntős közé.

Az idei Oscar-versenyben a Kubo és a varázshúrokon kívül a Zootropolis, a Vaiana, az Életem Cukkiniként és A vörös teknős vesz részt egészestés animációs fronton, és ugyan a Kubót és a Zootropolist tartja a két legesélyesebbnek az animációs szakma, nincs kizárva, hogy ismét egy Disney-filmet jutalmaz az Akadémia, amivel meglenne a stúdió 9. Oscar-díja 10 éven belül (a Rangót a Paramount gyártotta). A Zootropolis legutóbb a legjobb egészestés animációnak járó Annie-díjat is elhozta (másik 5 díj mellett), ahol egyébként a 31 kategóriából 11-et a Disney nyert. A Kubo és a varázshúrok ugyanitt három jelölést váltott díjra a tízből (legjobb vágás, legjobb karakteranimáció, és legjobb látvány), A vörös teknős pedig a legjobb független animációnak járó elismerést kapta az idei Annie-átadón. 

kubo.jpg

Travis Knight: Kubo és a varázshúrok 

Szintén nagy dolog, hogy a BAFTA történetében először nyerte egy döntően stop motion technikával készült film a kategória díját, ráadásul a Laikának ez volt a negyedik jelölése. 2009-ben a Coraline és a titkos ajtó, valamint a Fantasztikus Róka úr, 2012-ben a Frankenweenie és a ParaNorman, 2014-ben a Doboztrollok, 2015-ben pedig a Shaun, a bárány – A film szerepelt a döntősök közt mint stop motion darabok.

A BAFTA animációs rövidfilmes versenyében is egy stop motion alkotás lett a nyertes: Anushka Kishani Naanayakkara National Film and Television School programjában készült hétperces diplomafilmjét, az A Love Story-t díjazta a zsűri. A nyertes mellett Jac Clinch szintén NFTS filmje, a The Alan Dimension, valamint Jennifer Zheng Kingston University-n készült diplomamunkája, a Tough szerepelt a döntősök között.

A bejegyzés trackback címe:

http://dotandline.blog.hu/api/trackback/id/tr8312252788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.