Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Egy hajótörött krónikája

A vörös teknős kritika

2017. január 14. - Faragó Zsófi

Szörnyű vihar dúl a tengeren, és egy pont szemű, képregényes fizimiskájú férfi az életéért küzd Hokusai animált hullámai között. Alig tér magához a parton, már menekülni akar a festőien gyönyörű, de lakatlan szigetről. Tutajt épít újra és újra, ám minden alkalommal meggátolja egy titokzatos – talán mágikus – erő, mely egyszerre kegyetlen és békét hozó, akár a kicsiny sziget maga.

a_voros_teknos_3.jpg

A vörös teknős (La tortue rouge, 2016), Michael Dudok de Wit Oscar-díjas rendező (Father and daugther, 2000) legújabb alkotása, különleges mű már a keletkezését tekintve is. Az eddig rövidfilmeket készítő, főként hagyományos módszerekkel alkotó holland rendezőt a Ghibli Stúdió kérte fel egy egészestés film elkészítésére. A japán stúdiónak ez volt az első európai koprodukciója, de Witnek pedig az első egészestés filmje. A közös pontot a Ghibli Stúdió műveit átható pozitív életszemlélet, az emberi élet tisztelete, és a természet iránti csodálat jelentette. De Wit ezeket szerette volna átadni saját történetével is, de a saját alkotói stílusában. A japánok inkább produceri, tanácsadói feladatokat láttak el, míg az animáción franciák, belgák és magyarok is dolgoztak, a Kecskemétfilm tekintélyes szerepvállalásával. Mikor a rendező múlt októberben hazánkban járt, a Dot & Line-nak adott interjúban beszélt arról is, hogy mennyire elégedett volt a Kecskemétfilm stábjával, habár személyesen csak akkor találkozott velük, mikor már elkészült a film. Bár a távolságot áthidalandón főként interneten keresztül zajlott a közös munka, az eredménye egy egységes, európai stílusú művészanimáció lett. Büszkén gondolhatunk rá, hogy részben magyar alkotás.

a_voros_teknos_1.jpg

A film másik sokat emlegetett különlegessége, hogy a 90 perces játékidőhöz képest szokatlan módon nem használ dialógusokat. Mivel a főszereplő jó ideig magányosan él a szigeten, és a rajzfilm fő témája az emberi magány és annak elviselhetetlensége, kézenfekvő döntésnek tűnik a beszédnélküliség. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne hallanánk a karaktereket. Dühös vagy kétségbeesett kiáltásaik, lépteik, sőt még lélegzetük hangja is hallatszik, ha szükség van rá, és ha az ember igazán figyel.

Ez a figyelem és befelé fordulás lehet talán a legalkalmasabb nézői hozzáállás a film megtekintésekor, ugyanis aki egy újabb nagyszabású Ghibli-mesét vár tőle, az biztosan csalódni fog. A film inkább egy lassú folyású, lírai alkotás, melyben a fantasztikus színek, a természetet leíró képsorok animációi ugyanolyan (ha nem nagyobb) hangsúlyt és kidolgozást kapnak, mint a karakterek cselekedetei és érzései. A természet ábrázolása egyszerre idézi az impresszionista festészet foltos háttereit, és a japán metszetek palettáját és kompozícióit - különösen a tájban sokszor magányosan álló emberalakokkal. A szereplők megjelenítése inkább a képregények stílusára hajaz, ami nem véletlen, hiszen de Witre bevallottan nagy hatást gyakorolt a francia, holland és belga képregény. Látszik, hogy a Ghibli Stúdió hagyta a maga útján járni, és a saját stílusában alkotni, ahelyett, hogy pusztán lemásolná a stúdió, vagy a japán rajzfilmek jellegzetes stílusát.

Abban sem lennék biztos, hogy a japán rajzfilmekéhez hasonló szellemiség újdonság lenne de Wit munkásságában. Ember és természet kapcsolata, vagy inkább elválaszthatatlansága már korábbi animációiban is foglalkoztatta, karakterei a természetben járnak, gondolkoznak, szeretnek és vágyódnak (gondoljunk csak az Oscar-díjas alkotás kitartóan várakozó lányfigurájára). A vörös teknőst is átitatja a természet iránti áhítat, és az a gondolat, hogy mi is részei, nem pedig puszta megfigyelői vagyunk a természetnek.

a_voros_teknos_7.jpg

Akár a Chihiro szellemországban-ban (Spirited Away, 2001), vagy a Totoro A varázserdő titkában (1988), itt is fontos elem egy mágikus esemény, ami a film kulcsfordulatát adja. Kis apró gesztusnak vehetjük a Ghibli rajongók felé az apró segédek felbukkanását rákocskák képében, akik hol lábatlankodnak a főhős mellett, hol segítik őt (máskor csak áldozatául esnek a természet törvényeinek). Ez némi humort is csempész az egyébként melankolikus, elmélkedésre ösztönző hangvételbe. Mivel itt szó sincs a Ghibli-féle kalandról, emberi ármánykodásról vagy pusztításról. De nem is egy olyan Robinson Crusoe történet elmesélése a célja, melyben a hős kunyhót épít és berendezkedik a szigeten. Itt a kaland maga a természet szeszélyeinek kitett emberi élet. Ezért nem is érdekes, hogy főszereplőnk honnan jött, és hogyan került a szigetre. Kitartásával, konokságával, kezelhetetlen indulatával, keserves bűnbánatával és szürreális álmaival magát az embert képviseli. A rendező hitvallását teszi amellett, hogy a család az egyetlen, ami enyhítheti az emberi magányt, és  ami élete végéig vele marad. Az ábrándozás – mint a főhős álma, hogy elrepül a szigetről olykor motiváló, de végső soron abból is ki tudjuk hozni a legjobbat, ami éppen adatott nekünk.

a_voros_teknos_6.jpg

Bár a látvány fantasztikus, és sikeresen közvetíti felénk a hajótörött férfi érzelmeit, maga az élet allegória talán túl kevés ahhoz, hogy lekösse a nézők figyelmét egy egészestés film erejéig. Míg a vörös teknőssel való konfliktus az ember természetének sötétebb oldalát is képes megragadni és hihetően ábrázolni, addig a történet a film második felében inkább epizodikus részekre tagolódik, és nincs többé mögötte olyan sodró lendület, hogy ne válna olykor kissé unalmassá a szigetlakók élete.

Ez persze nem von le az élményből, amit az animáció nyújt – a természet pusztító haragjának képei a tsunami alatt képesek olyan feszültséget teremteni, amit az ember nehezen tud kiverni a fejéből a moziból való távozás után is. Ezzel együtt a filmet valószínűleg inkább azok fogják élvezni, akik hagyják magukat meditatív állapotba sodorni, és szeretnek filmnézés közben kicsit befelé figyelni.

A vörös teknős című animációs filmet itthon már láthattuk többek közt a Mozinet Filmnapokon és az Anilogue Filmfesztiválon, ám január 12-től a művészmozik is vetítik, méghozzá Bucsi Réka LOVE című rövidfilmjével együtt.

A bejegyzés trackback címe:

http://dotandline.blog.hu/api/trackback/id/tr1712125205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.