Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Ilyen lesz a Piszkos Fred közbelép

2016. október 28. - Herczeg Zsófi

Másfél éve írtuk, hogy készül az első egészestés, animációs Rejtő-adaptáció, a Piszkos Fred közbelép. Varsányi Ferenc filmjéből most már látható egy részlet, vagy inkább hangulatvideó, mely alapján elég ígéretesnek tűnik a kortárs feldolgozás.

rejto_jeno_kikoto900.jpg

Az alkotók még 2014-ben adták be a Filmalaphoz a Piszkos Fred közbelép terveit, és eleinte úgy volt, hogy már 2017-re elkészül a film, de végül a gyártás lesz csak 2017-ben (karakter- és helyszíntervek, storyboard, animatik, stb.), az utómunkákat pedig 2018-ban kezdik és végül még az év végén, 2018 decemberében küldik moziba. Legalábbis eddig így áll a film. 

Az egyperces részlet alapján elég várós a film, jól jön már végre valami friss és nézőbarát a korábbi évek egészestés magyar animációihoz képest, elég csak a kora kilencvenes évek számítógépes grafikájánál leragadt Kis Vukra, a nyolcvanas évek animációs technikáját a 2010-es években csúcsra járató Az ember tragédiájára, vagy az altesti poénok ismétlésénél megrekedt, egyébként az akciójelenetek virtuális kameramozgásában kiváló Manieggs – Egy kemény tojás bosszújára gondolni. Legutóbb talán a Macskafogó 2. – A sátán macskája nem okozott csalódást, még a folytatás ellenére sem, de annak is jövőre lesz tíz éve. 

piszkosfred_latvany.jpg

Szóval égünk a vágytól egy szórakoztató és grafikailag is kellemes magyar animációért, ami úgy tűnik nemcsak az animáció kedvelőinek lesz kielégítő, hanem a Rejtő-könyvek és a Korcsmáros Pál-képregények rajongóinak is. Ahogy Varsányi mondta korábban a feldolgozásról: "Abszurd humora miatt [...] igazából rajzfilmre való. Csak az animációban rejlő varázslattal, csodával és szabadsággal lehet Rejtőt filmre vinni, az élőfilm lehetőségeivel nem. Csak így lehet humoros mozgóképpé transzformálni az írott poénokat. […] Garisa H. Zsolt nagyon eltalálta, ami az emberben él ezekről a figurákról. Olyan képi világot sikerült teremtenie, amire azok, akik szeretik ezeket a könyveket, azt mondják, ez az, pont így képzeltem el én is.” Egy MMA-nak adott interjúban a technikával kapcsolatban azt is elmondta a rendező, hogy "a Garisa Zsolt által megrajzolt figurát egy számítógépes eljárással háromdimenziós, virtuális modellé alakítjuk, mely innentől szabadon mozgatható; úgy viselkedik, mint egy valódi, kézzelfogható báb. Az így születő karaktereket egy grafikai megoldással erősen kontúrossá tesszük, amitől az animáció olyanná válik, mint egy megelevenedett képregény. A látványvilág egyébként Cserkuti Dávid illusztrátor-látványtervező munkáját dicséri."

Az egyperces részletből az is kiderül, hogy Fülig Jimmy magyar szinkronhangja Rajkai Zoltán lesz, Piszkos Fredé pedig Varga Tamás. A filmnek egyébként már van honlapja is, ott további érdekességek és képek láthatók.

rejto_figurak.jpg

Az akcióvígjátéknak ígérkező film az 1930-as években, nem sokkal a nagy gazdasági világválság után játszódik, amikor elég sok minden megtörténhetett és meg is történt. A tengeren edződött és hatalmas pofonjairól híres, de még mindig szörnyen naiv Fülig Jimmy egy különc milliomos aranyifjú, egy bizonyos Mr. Theo expedíciójának vezetője lesz, melyen az elveszett földrajztudóst, Gustav Bahr-t akarják megtalálni. Már az indulásnál óriási bajba kerülnek, ám ekkor lép színre a hírhedt Piszkos Fred, akitől mindenki retteg, és akinek most Quebrát, a mexikói gengsztert kell elkapnia, a remélt pénzjutalom érdekében pedig semmitől sem riad vissza. Közben pedig Theo hajóján feltűnik a Quebra szigetéről megszökött, gyönyörű polinéz lány, Manuéla, mellyel megpecsételődik Theo sorsa.

süti beállítások módosítása