Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Új kortárs magyar animációk a tévében

2016. június 18. - dotandline

Az M2 eddig mindig az iskolai szünetekhez időzítette a legtöbb friss kortárs magyar animáció műsorra tűzését, most sem tett másképp, hiszen a nyári szünet indulásakor négy magyar animáció premierje is várható:

  • Gurmai Beáta saját mesekönyv-adaptációja, a Borka és a varázsruha pilotja után itt az első rész, a Kistestvérek,a_konyvgyujto_kiraly.png
  • a tavaly alakult CUB Animation most mutatkozik be a hazai közönség előtt az Ahány király, annyi mese című könyvadaptáció első részével, a Könyvgyűjtő királlyal Szederkényi Bella rendezésében,
  • illetve Lehotay Zoltán Csupipupi című sorozatának pilotja is most debütál.

Műsorra tűzték még Cakó Ferenc Világ-mesék szériájának három epizódját (Az ostoba Matjus, A brémai muzsikusok, A varjúkirály), valamint Traub Viktória Vastojás című filmjét, melyeket a 2. Magyar Filmhéten is láttunk.

Ezen kívül látható lesz tíz rész Gyulai Líviusz az Egy komisz kölyök naplója című sorozatából, melynek egyébként már elkészült az első évada, akárcsak a Bogyó és Babóca, a Boxi, a Hoppi mesék, a Hát (m)ilyenek az állatok?, valamint a Városi legendák esetében, bár még nem mindegyiket mutatták be. A 2. Magyar Filmhéten volt egy két blokkból álló kortárs magyar animációs sorozatválogatás, melyben a fentiek közül többet vetítettek.

BORKA ÉS A VARÁZSRUHA

június 19. 12.25 A kistestvérek

Borka anyukájával és apukájával él egy kedves kis házban, ahol szeretetben és biztonságban nevelik a szülei. Dédnagymamájától örökölt egy hímzett ruhát, amit ha felvesz, a család nemzedékeken keresztül felhalmozott tudása segítségével képes csodát tenni, problémát megoldani. Borkának iker testvérei születtek és édesanyja most kevesebb időt tud Borkára szánni, mint azelőtt. A haragos kislány ezért világgá szeretne menni, de a varázsruha segít a megoldásban, és Borka inkább segítő, jó testvér lesz.

A sorozat pilotja 2012-ben kapott támogatást a Médiatanács Macskássy Gyula-pályázatán, a Kistestvérek című epizód 2014-ben szintén a Macskássy-pályázaton, a harmadig rész pedig jelenleg gyártás alatt van. A rendezővel a Médiatanács blogján olvasható két interjú, egy 2013-ból, egy pedig a napokban jelent meg.

AHÁNY KIRÁLY, ANNYI MESE

június 19. 12.40 A könyvgyűjtő király

A könyvgyűjtő király az első epizódja az Ahány király, annyi mese című animációs sorozatnak, amely Simon Réka Zsuzsanna azonos című könyve alapján készül a CUB Animation stúdióban. A sorozat a Macskássy Gyula-pályázaton nyert támogatást 2014-ben.

A királyok, amelyeket a mesékből ismerünk, általában idősek és bölcsek: biztos kézzel irányítják az országot. Nos, a mi királyaink egészen másak. Megvannak a saját gyengeségeik, fura szokásaik, és rossz napjaik. Néha elképesztő törvényeket hoznak, néha megbántják azokat, akiket szeretnek. Ám szerencsére készek a változásra, ezért is annyira szeretnivalóak.

A könyvgyűjtő király, nem nehéz kitalálni: könyveket gyűjt. Mit könyveket gyűjt? Ez a király egy igazi könyvmoly! Igen ám, de mihez kezd, ha a királynő kijelenti, hogy soha többé nem akar látni egy könyvet sem a palotában? 

EGY KOMISZ KÖLYÖK NAPLÓJA

június 20. 13.15 Az intézetben
június 21. 13.15 Mikulás-csapda
június 22. 13.15 Költözés
június 23. 13.15 Az új otthonban
június 24. 13.15 Zűrös ünnepek | 13.20 Bolhacirkusz
július 2. 13.15 A léghajó | 13.25 Betty Néninél

július 3. 13.25 Sam bácsi | 13.30 Niagara

A film a 19. századi Amerikában élő Gyurikáról szól, aki nyolcadik születésnapjára naplót kap. Ebben örökíti meg hajmeresztő kalandjait, miközben a korabeli társadalomban uralkodó képmutatásnak is ad egy-egy fricskát. A film – adaptálva a jelenkori magyar viszonyokra – Metta Victoria Fuller amerikai író műve nyomán, Karinthy Frigyes fordítását felhasználva készült el a Médiatanács animációs pályázati forrásának köszönhetően.

A rendezővel a Médiatanács blogján olvasható egy interjú a sorozatról. A Betty néninél című epizód a 12. KAFF-on a legjobb televíziós sorozatnak járó díjat hozta el, mi itt írtunk a szériáról.

egy_komisz_kolyok_naploja.jpg

VILÁG-MESÉK

június 20. 13.20 Az ostoba Matjus
június 21. 13.20 A varjúkirály
június 22. 13.20 A brémai muzsikusok

A nemzetközi népmesék tárháza végtelen, akár a népdalok folyama. Ha csak a viseletek, épületek, tájak különbözőségeit láttatjuk a gyerekekkel, bő ismeretanyaggal gazdagodhatnak. Meséibe minden nép beletette vágyait, szokásait, legendáit, örök tanulságait nemzedékről-nemzedékre örökítve. A homokanimáció a vásznon alakuló képi világával kiválóan fejleszti a gyerekek kreativitását, tárgyfelismerő készségét.

A sorozat három része a Médiatanács Macskássy Gyula-pályázatán nyert támogatást 2014-ben, azóta a Dargay-pályázaton kapott összegből készül a további tíz rész. Az első három rész a 2. Magyar Filmhéten láttuk, itt írtunk róla.

vilag-mesek_matjus.jpg

VASTOJÁS

június 25. 12.20 Hegyet hágék, lőtöt lépék

Benedek, a vidéki kisfiú idilli környezetben él bölcs meséket mondó nagymamájával, ebédet főző édesanyjával és a földjén keményen dolgozó édesapjával. Az idillt az töri meg, hogy a szomszéd erdő egy napon veszélybe kerül, mert egy mocsári rém elemészti. A kíváncsi, nagyra törő fiú a vastojást tojó kedves csirke segítségével akarja megmenteni a fákat, hogy a világ olyan arany színű lehessen, mint a nagymama meséiben. Traub Viktória filmjét, melyben többek között Molnár Piroska, Reviczky Gábor és Für Anikó szinkronhangjai hallhatók, a Médiatanács Macskássy-pályázata támogatta, mi itt írtunk róla.

KOJOT ÉS A SÁPADT ARCÚ

június 25. 12.30 Kojot és a sápadt arcú

Élt a lakoták földjén egy fehér kereskedő, aki mindenkit becsapott, bárki betévedt a boltjába. Az indiánok bőröket és szőrméket hordtak be oda, hogy azokat edényekre, lőszerekre, színes takarókra cseréljék be. A nagyhangú fehér ember egyedüli kereskedő volt a vidéken, ezért nem maradt más hátra, mint Kojot furfangjával móresre tanítani a tisztességtelen sápadt arcút.

A Kojot-széria mindkét része (Kojot és a szikla, Kojot és a sápadt arcú) a Médiatanács Macskássy Gyula-pályázatán nyert támogatást 2014-ben. Az első részt, a Kojot és a sziklát választották a 2. Magyar Filmhét legjobb magyar animációjának, erről itt írtunk. A Kojot és a sápadt arcút korábban az Aniráma - Animációsok a kortárs magyar animációról című előadáson láthatták az érdeklődők, tévés premierje most lesz.

kojot_es_a_sapadt_arcu.jpg

CSUPIPUPI

Június 26. 12.30 A cipőrágcsa

Csupipupi egy öleb, akit gazdája, Olivér végtelenül elkényeztet. Az epizódban cipők és lábbelik iránti fékezhetetlen rágcsavágya okozza a galibát, amit Spájszer, a rafinált bűnöző is a maga hasznára akar fordítani... vesztére.

Lehotay Zoltán Csupipupi című sorozatának pilot epizódja a Médiatanács Macskássy Gyula-pályázatán nyert támogatást 2014-ben, televíziós premierje június 26-án lesz.

 Forrás: Port.hu | Médiatanács

süti beállítások módosítása