Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

7 animációs film nyert támogatást a Médiatanácstól

2016. április 28. - dotandline

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának eheti ülésén a testület egy Lackfi János-gyermekversek megzenésítésével színesített animációs sorozat folytatását és hat önálló animációs mű megvalósítását is támogatta, köztük Rófusz Ferenc rendező Az Utolsó vacsora című alkotásának tervét.

A mecenatúraprogram 2015-ös Dargay Attila-pályázatának második fordulójában hét alkotás terve nyert összesen 71 millió forint támogatást, amelyeket a TV2, a Duna Médiaszolgáltató, illetve a Hír TV mutatnak majd be. A pályázatra olyan animációs alkotók jelentkezhettek, akik korábban már nyertek támogatást a Médiatanácstól gyermek- és ifjúsági témájú animációs filmsorozatokra, és azt újabb részekkel kívánják bővíteni, illetve akik magas szakmai és művészi színvonalú önálló, egyedi animációs filmek tervét nyújtják be.

A mostani döntésnek köszönhetően további 11 epizód készülhet Benkovits Bálint és Sarkadi Nagy Balázs rendezésében a Paradicsomleves betűtésztával – Etetős versek a menzáról című sorozathoz Lackfi János verseskötete alapján, magyar népzenei és népművészeti vizuális elemek felhasználásával.

Az Oscar-díjas Rófusz Ferenc Az Utolsó vacsora címmel készülő kreatív szemléletű műve Leonardo da Vinci híres festményét állítja középpontba.

Önálló, tárgyanimációs filmet rendezhet Pataki Szandra a Budapesti Metropolitan Egyetem képviseletében Wireless címmel, amelynek alapötlete, hogy a világ egyetlen, végtelen hosszúságú drótszálból keletkezett.

M. Tóth Éva Tranzit című tusanimációs alkotása a rugalmasság és a túlélés esélyeit vizsgálja annak ürügyén, hogy az éjszaka a spájzban torkoskodó főhőst egy dunsztosüvegből megnyíló szabálytalan univerzum szippantja be.

Szabó Ildikó Kópék című animációjában a nyugdíjasok kilépnek a tőlük elvárt családi szerepből, minden nap felszabadultan játszanak az utcavégi játszótéren, de aztán a dolgozó felnőttek elzárják őket az élet élvezetétől.

Klingl Béla Remake című, különleges, egysnittes, egyszereplős műve egy egész életutat jelenít majd meg számítógépes animációval, kihangsúlyozva a különböző életkorok eltérő szemléletmódját.

Papp Károly Kása rendező Helix című filmjében Kelle Antal szobrász interaktív, meditatív, kiismerhetetlen sakkfiguraszobrai játsszák a főszerepet, ahol a két elem mozgatásával és a keletkező komplex formavilággal, újszerű tárgykultúrával leképezhető az emberi kapcsolatok dinamikája.

A 2014-től pályázható Dargay-felhívásokon eddig 20 alkotás, illetve sorozat részesült mintegy 460 millió forint támogatásban, a Macskássy-pályázatokon pedig további 91 kortárs animációs mű készülhetett el 788 millió forint elnyert pénzügyi forrásból. Ennek eredményeképpen a televíziónézők rendre értékes és friss animációkkal találkozhatnak a képernyőkön, ilyen például Bucsi Réka Love című műve (kritikánk), amely a Berlinalén is szerepelt, vagy Tóth Luca Superbia című alkotása, amely idén a cannes-i Kritikusok Hetén debütál.

Forrás: NMHH

süti beállítások módosítása