Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Tóth Luca új filmje Cannes-ban debütál

2016. április 18. - dotandline

Tóth Luca SUPERBIA című animációs rövidfilmje a cannes-i filmfesztivál párhuzamos programjában, a Kritikusok Hetén debütál májusban.

superbia_k.jpgA Superbia egy szerzői rövidfilm, mely a nemek közti előítéleteket és konfliktusokat térképezi fel a modern társadalomban elfogadott, tradíciókra és biológiai alapra helyezett szerepek kifordításával. A 15 perces alkotás egy képzelt társadalomban bekövetkező változást taglalja több karakter aspektusából is, kísérleti történetvezetéssel és pajkos életképekkel.

Tóth Luca a budapesti MOME-n szerzett BA-diplomát, majd Angliában járt mesterképzésre. 2013-ban készítette el a londoni Royal College of Art animáció szakán A kíváncsiság kora című diplomafilmjét, mely a nagy presztízsű animációs filmfesztiválon Annecy-ban elnyerte a zsűri különdíját, a magyar mozinézők pedig a Szabadesés (Pálfi György, 2014) kísérőfilmjeként találkozhattak vele.

superbia_k3.jpgA Kritikusok Hete (Semaine de la Critique, Critics’ Week) a cannes-i filmfesztivál legidősebb párhuzamos programja. A Kritikusok Hetét a Francia Filmkritikusok Szövetsége (Syndicat Français de la Critique de Cinéma) 1962-ben hívta életre, céljaként az új tehetségek felfedezését határozta meg, az első- és második filmes rendezőkre koncentrálva. Felfedezettjeik között olyan nevek szerepelnek, mint Bernardo Bertolucci, Guillermo del Toro vagy Gaspar Noé.

superbia_k2.jpgA Kritikusok Hetét május 12-20. között 55. alkalommal rendezik meg. Tóth Luca filmje a rövidfilmek versenyébe kapott meghívást, a díjakról nemzetközi szakmai zsűri dönt Valérie Donzelli színésznő, rendező elnökletével.

A Superbia a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra program támogatásával készült magyar-cseh-szlovák koprodukcióban. A film producere Lukács Péter Benjámin (Fakt Visual Lab), koproducerei Martin Vandas (Maurfilm) és Juraj Krasnohorsky (Artichoke), executive producere Osváth Gábor (Boddah). Az animációs film zenéjét Kalotás Csaba szerezte, a sound design Lukács Péter Benjámin munkája.

Forrás: Filmalap

A bejegyzés trackback címe:

http://dotandline.blog.hu/api/trackback/id/tr198639434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.