Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

A Friss Hús és az animációk

2016. március 28. - Herczeg Zsófi

Március 30-án kezd a kedvenc hazai nem animációs fesztiválunk, a Friss Hús, melyet a Daazo negyedszer rendez meg. Az első Friss Húst még 2013-ban tartották azzal a céllal, hogy az elmaradt 44. Magyar Filmszemle kisfilmes programját pótolják. Az akkor még kétnapos fesztiválon összesen 26 magyar rövidfilm volt látható, még nem szerepelt köztük animáció, nemzetközi versenyblokk sem volt és a díjakat is másképpen osztották ki.

frisshus1.jpg

Az első alkalom sikeressége azt eredményezte, hogy egy évvel később már négynaposra duzzadt a 2. Friss Hús és összesen 66 filmet mutattak be, köztük nemzetközi rövidfilmeket és animációkat is. Ekkor még nem volt minden blokkban animáció, de így is 9 magyar és 4 nemzetközi darab szerepelt a programban.

Az idei Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválra meghívott három magyar animáció között van a MET (akkor még BKF) animáció szakos hallgatója, Dell'Edera Dávid diplomafilmje, a Balkon is, illetve a Candide sorozat első epizódja, az Otthon, édes otthon, melyet már nem Bera Nándor rendezett, hanem a 3. Friss Hús legjobb magyar animációjának díját elnyerő Limbo-Limbo Travel egyik alkotója, Kreif Zsuzsanna a MOME animáció szakán tanuló Hegyi Olivérrel. Bucsi Réka Symphony no. 42 című MOME Anim diplomamunkája pedig a 2015-ös Oscar-gála animációs rövidfilmes shortlistjére is bejutott (a döntősök közé sajnos már nem, de így is tarolt a fesztiválokon). Ahogy a már több mint 120 díjjal jutalmazott Nyuszi és Őz is, mely Vácz Péter szintén MOME Anim diplomafilmje.

A 2. Friss Hús versenyprogramja mellett volt egy lengyel rövidfilmes blokk és egy World of Shorts Kitekintő szekció is, utóbbiban kenyai animációkkal. A versenykategóriák sem úgy néztek ki akkor, mint most, például nem volt még külön animációnak járó díj. Ennek ellenére a 2. Friss Hús magyar versenyprogramjának fődíjasa egy animáció lett: Bucsi Réka Symphony no. 42 című MOME Anim diplomamunkája. Ahogy Muhi András zsűritag fogalmazott: "A film formailag kiválóan megoldott. A díjat filozófiájáért, szürrealizmusáért, titokzatosságáért, humoráért kapja". Mindezek mellett a zsűri külön említésben emelte ki Gelley Bálint Otthon című animációját "a film balladisztikus atmoszférájának míves animációs megteremtésért".

frisshus2.jpg

3. Friss Hús két legszuperebb újítása az volt, hogy a szervezők minden blokkba válogattak egy animációt, valamint átvariálták a díjakat és létrehoztak egy külön animációs versenykategóriát is (az élőszereplős és a nemzetközi filmes mellé). A magyar programban 33, a nemzetköziben pedig 15 alkotás volt látható, ezek közül pedig összesen 9 animáció.

A legjobb magyar animáció végül Kreif Zsuzsanna és Zétényi Bori Limbo-Limbo Travel című francia-magyar koprodukcióban készült MOME Anim diplomafilmje lett a "különleges és valószerűtlen atmoszférateremtő ereje miatt, amihez felhasználta az animáció összes eszközét a zenétől a képi ritmusig, hogy pofátlanul jófej hangulattal szórakoztasson", a legjobb nemzetközi rövidfilm pedig az angol Daisy Jacobs The Bigger Picture című alkotása "az animációs technikák és a narráció kivételes használata miatt".

A 2. Friss Húson Bucsi Réka szürreális animációja pipálta le az élőszereplős filmeket a magyar szekcióban, a harmadik fesztiválon pedig Daisy Jacobs életnagyságú stop motion darabja tarolt a nemzetközi filmek között. 

A 3. Friss Húson szerveztek először szakmai programokat, ekkor tartották az első magyar rövidfilmes pitch fórumot is, ahol a 10 film között 3 animáció volt (végül élőszereplős nyert):

  • Gelley Bálint: Gyilkos bálnák
  • Emil Goodman: Sina és Koré 2.
  • Horváth-Molnár Panna: Fogas mese

frisshus3.png

Idén, a 4. Friss Húson is mindegyik blokkban látható legalább egy animáció, ismét van magyar animációs versenykategória, illetve megtartják a második magyar rövidfilmes pitch fórumot is, melybe egy animációs tervet válogattak:

  • Tamás Iván: Hogyan keletkezett a világ? 2. rész: Finnugor

A 35 magyar és 16 nemzetközi versenyfilm között összesen 10 animáció látható, sok friss MOME Anim diplomafilm (többek közt a tavalyi év legjobb magyar animációjának szavazott A nyalintás nesze), Ottlik Anna már második MET-es filmjével szerepel a Friss Húson, illetve Bucsi Réka is visszatérő, a legújabb filmjének hazai premierje a fesztiválon lesz.

Több szakmai programot is tartanak majd a négy nap alatt, ezek között lesz a Budapest Zeitgeist negyedik része, melyben a filmes karakterekről lesz szó, a kerekasztal-beszélgetésen pedig Bucsi Réka is részt vesz.

friss-hus-rovidfilmfesztival.jpg

süti beállítások módosítása