Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

MOME Anim mesterszakos diplomavetítés a Toldi moziban

2015. november 25. - dotandline

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) animáció tanszéke (MOME Anim), folytatva az elmúlt évek hagyományát, idén ősszel is megrendezi az animáció MA képzés zárásaként készült diplomafilmek premierjét. 2015. november 27-én kilenc fiatal alkotó munkáját tekinthetjük meg a budapesti Toldi mozi nagytermében.

A MOME animációs közössége a magyar animáció egyik meghatározó kreatív műhelye és szellemi centruma, ahonnan sorra kerülnek ki a világszerte jelentős szakmai és közönség sikereket elérő alkotások. Bucsi Réka 2014-ben a Berlinale versenyprogramjában debütáló diplomafilmje, a Symphony No. 42 az idei Oscar díj 10-es listájára is felkerült, míg Vácz Péter Nyuszi és Őz (2012) című alkotása több száz alkalommal szerepelt sikerrel a világ fesztiváljain és vált meghatározó animáció filmes élményévé gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt. 2014-ben készült el a MOME Anim első nemzetközi kooprodukciója, a Kreif Zsuzsanna és Zétényi Borbála rendezte Limbo-Limbo Travel, mely ugyancsak indulhat a jövő évi Oscar versenyben (időközben kiderült, hogy sajnos nem került az Oscar tízes listájára - a szerk.). De a sor hosszan folytatható: Bertóti Attila Mese című diplomafilmje (2014) különleges humorával lopja be magát a fesztivál zsűrik és a gyermekek szívébe, míg Gelley Bálint Otthon (2012) című munkája klasszikusan drámai hangvételével hódít. Ringeisen Dávid és Ruska Lászkó rövidfilmje, a Paperworld (2013) a tanszék első olyan 3D diplomafilmje volt, melyet a SIGGRAPH fesztiválon díjaztak és további sikereket ért el világszerte.

A MOME Anim életében fontos szerepet játszik az inkubációs tevékenység is, melynek keretében hazai és nemzetközi partnerek felkérésére, vagy a velük folytatott együttműködésekben valósulnak meg animációs projektek. Ezen a téren a legfrissebb siker Tamás Iván TV-sorozat projektje, aminek alapja 2013-as MOME Anim diplomamunkája, a Hogyan keletkezett a világ? című animációs rövidfilm. Az idei Cartoon Forumon, az animációs szakma egyik legjelentősebb pitching fórumán nagy sikerrel szerepelt projektet a MOME Anim gyártja, a Proton Cinemával mint koprodukciós partnerrel együttműködésben.

Toldi mozi, Nagyterem (1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38.)

2015. november 27. 20:00 és 22:00

Jegyinformáció: toldimozi.hu | Az esemény Facebook oldal

 

A KISKAKAS presents MOME Anim MA Premieren a következő alkotások láthatók:

Király Krisztián: A körömágyszaggató (08' 50")

Egy huszonéves magyar srác elmereng eddigi életének néhol kellemetlen, néhol megmosolyogtató, de mindenképpen meghatározó élményein.

Carlos Rufas Giribets: Machos (07' 17")

Korunk férfi mivoltának megjelenítése különböző és egymástól független helyzeteken keresztül, melyek felfedik a férfiakkal szemben támasztott elvárások értelmetlenségét és nevetségességét.

12247931_778757908900939_5269695597957059297_o.jpg

Kántor Péter: Ujj a ravaszon (09' 39")

Egy öregúr szkafandert ölt, hogy alámerüljön a közeli vizekben. Kutatása során emlékek kerülnek felszínre, melyek fontos momentumokat idéznek fiatalkori éveiből. Szemtanúi vagyunk, miként próbál társával elfogni egy veszélyes bűnözőt, aki aztán a vártnál nagyobb problémát okoz. Az összefonódó múlt és jelen fokozatosan bontja ki az öreg búvár kutató merülésének valódi célját.

Bognár Éva Katinka: Hugo Bumfeldt (12' 00")

A film egy távoli bolygón élő űrlény kisfiúról, Hugóról szól, aki megkapja az első kisállatát: egy a Földről elrabolt könnyűbúvárt. Hugónak a búvár iránti lelkesedése határtalan, azonban gyermeki önzőségében nem veszi észre, hogy egy élő, értelmes emberi lénnyel játssza kedves, de mégis borzasztó játékait.

Andrasev Nadja: A nyalintás nesze (09' 00")

A különleges növényeit nagy gonddal ápoló nőt nap mint nap figyeli a szomszédasszony macskája. Perverz játékuk egészen addig fajul, amíg egy nap a macska eltűnik. A következő tavasszal különös vendég érkezik látogatóba.

Bárány Dániel: Házibuli (04' 00")

Egy házibuli alakulása a kezdetétől a végéig. A szolid iszogatást és cseverészést tánc és muzsika követi, a buliba egyre több vendég érkezik. Olyannyira felöntenek a garatra, hogy elszabadulnak az indulatok, aminek következtében a mulatság katasztrófába torkollik. 

barany_daniel_hazibuli_2.jpg

Kopasz Milán: Beyond (09' 30")

A filmben öt különböző karakter, különböző helyszíneken találkozik a tökéletes jelenlét szürreális állapotával egy természetfeletti jelenség által. Erre a misztikus élményre különböző módon reagálnak.

kopasz_milan_beyond.png

Tompa Borbála: Random Walks (07' 45")

Kísérleti dokumentumfilm, melynek alapját kötetlen beszélgetések képezik, öt, Budapesten élő menekülttel és bevándorlóval. A film a szereplők élményét szkeccs-szerűen mutatja meg. Egy tábori szobában, egy erdőben, a Tesco-ban, szökőkút mellett és egy bevásárlókocsiban jelennek meg nehézségeik, melyek sajátos élethelyzetükből adódnak.

Takács Anikó: Cosmic Jacuzzi (09' 00")

A film egy rendhagyó ufó-históriát mesél el, két kamionsofőr hihetetlen utazásának története egy elhagyatott országúttól a világűrig.

Forrás: MOME Anim | MOME diploma | MOME Anim premier facebook

süti beállítások módosítása