Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

A 12. KAFF programja

2015. június 11. - dotandline

kaff2015banner_1.jpg

„100 éves a magyar animáció – 30 éves a KAFF”

A 12. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon (KAFF) a legfrissebb hazai filmalkotásokat és az elmúlt 2 év európai animációs játékfilmjeinek legjavát lehet majd megtekinteni. Emellett az idei fesztivál különlegessége, hogy a 100 éves magyar animációt ünneplő programsorozat záróakkordja. A június 24. és 28. között zajló mustra tárlattal, konferenciákkalal és retrospektív vetítéssorozattal tiszteleg hazánk legkiválóbb animációs művészei előtt. A nagyközönséget, filmszerető családokat koncertekkel, szabadtéri vetítésekkel várja a fesztivál Kecskemét Főterén esténként. A KAFF-ot 30 éve, 1985 óta rendezik meg, kezdetben három-, 2005 óta pedig kétévente. 1996-tól külön versenyprogramban indulnak a legfrissebb európai animációs játékfilmek és tévés rövidfilmek, az ún. Tv-speciálok.

 

MAGYAR VERSENYPROGRAM

Idén összesen 18 rövidfilm, 13 diákfilm, 17 TV-sorozat epizód, 10 videoklip és 20 alkalmazott animációs kisfilm került versenybe. A háromtagú szakmai előzsűri tagjai Bacsó Zoltán animációsfilm-operatőr, Rófusz Kinga animációsfilm-rendező és Szalay Péter filmrendező voltak.

Az előzsűri tagjainak megegyezett a véleménye arról, hogy rég volt ilyen erős a magyar animációs film. Ma már alig van a téma komplexitásában, a megvalósítás profizmusában különbség a diákfilmek és az ún. professzionális alkotók filmjei között. Üdvözölték azt is, hogy az elmúlt években egyre több olyan film is született, amelyek kifejezetten történetet akarnak mesélni, optimistább hangvételűek, mint az ezt előző években voltak szerintük a magyar animációs alkotások. Idén szerintük az egyik legerősebb versenyprogram a videoklipeké. A filmek kiválasztásánál a sokszínűségre törekedtek, hogy minél többféle technika, műfaj és téma jelenjen meg a filmekben, hiszen összeségében ez a sokszínűség a mai magyar animációs film legfőbb ismérve.

A fesztiválon a Magyar Média Mecenatúra programjában támogatott animációs filmek közül 19 szerepel a versenyprogramban. Az NMHH Médiatanács 1,5 millió forintos pénzdíjat ajánlott fel a Legjobb animációs rövidfilm és a Legjobb animációs TV-sorozat díj nyertese javára.

A 12. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál nemzetközi zsűrije:

  • Paul BUSH animációsfilm-rendező (Egyesült Királyság)
  • KRISKÓ János televíziós szerkesztő, műsorvezető, középisk. tanár (Magyarország)
  • SÜVEGES Gergő televíziós szerkesztő, műsorvezető (Magyarország)
  • SZOBOSZLAY Péter animációsfilm-rendező (Magyarország)
  • Kôji YAMAMURA Oscar-jelölt animációsfilm-rendező (Japán)

(A program filmjeinek részletes listája megtalálható a www.kaff.hu oldalon)

A 2013-as KAFF díjnyertes munkáiból BEST OF KAFF válogatás látható a fesztivál előtt egy héttel az Indafilm oldalán!

 

EURÓPAI VERSENYPROGRAM

A KAFF-on idén 9. alkalommal rendezik meg az Európai Animációs Játékfilmek és TV-Speciálok versenyét, amelyen 7 egészestés és 9 TV-speciál kerül bemutatásra, köztük több, rangos nemzetközi díjjal elismert alkotás. Az elmúlt két év európai filmjeit bemutató programba összesen 20 televíziós egyedi filmet (ún. tévéspeciált) és ugyanennyi egészestés filmet neveztek.

A programba a legtöbb film Franciaországból érkezik (összesen 6), de lesz 1-1 cseh, litván, holland, dán, román, ír és olasz film is. Az egészestések és a TV-speciálok közt is vannak magyar filmek. Miklósy Zoltán önfinanszírozásból született Manieggs című 3D-s akciófilm-paródiája a hosszúfilmek közt, Szilágyi Varga Zoltán A jókedvű örmény temetése című novella-adaptációja, valamint M. Tóth Géza és Gerdelics Miklós a Magyar Operaház számára készített zenés információs filmje, A magyar operajátszás története a TV-speciálok versenyében lesz látható.

A háromtagú nemzetközi előzsűri tagjai Muhi András filmproducer, Patrovits Tamás rendező és tanár, valamint Daniel Suljic, a zágrábi Animafest Nemzetközi Animációs Filmfesztivál művészeti vezetője voltak. A zsűri tagjai közül Patrovits Tamás így értékelt: „Igyekeztünk olyan darabokat választani, amelyek eltérnek a mai animációs filmek fő csapásirányától, és akár témájukban, akár látványukban újszerű, innovatív megoldásokkal élnek. A KAFF-on bemutatott 10 mozifilm és 9 tévéfilm a lehető legszélesebb közönséget célozza meg, és biztosan mindenki meg fogja találni a saját kedvencét. Mindkét programban lesznek gyerekeknek és családoknak szóló darabok is, mint például a Folimage Stúdió televíziós mesedarabjai, az Oscar-jelölt A tenger dala vagy a részben a Kecskemétfilmnél készített Loulou és az elképesztő titokDe lesznek olyanok is, amik kifejezetten a felnőtt nézőket célozták meg. A magyar Manieggsen kívül ilyen a spanyol Megszállva című horrorparódia, a cseh Jan Balej groteszk komédiája, A halpiac hercegnője, vagy az Egyesült Államokban élő lett Signe Baumane humoros önéletrajzi ihletésű filmje, a Kövek a zsebemben. A hollywoodi animációk dömpingje mellett a kiválasztott filmek közül alig 1-2 van olyan, ami csodával határos módon itthon moziforgamazásba került. Ezek nagy része ráadásul Kecskeméten lesz látható itthon először és nagy valószínűséggel egyedüli alkalommal, így már csak ezért is érdemes lesz a KAFF-ra ellátogatni."

A 9. Európai Animációs Játékfilm Fesztivál nemzetközi zsűrije:

  • Olivier COTTE animációsfilm-történész és filmrendező (Franciaország)
  • Alejandro R. GONZÁLEZ egyetemi tanár, a córdobai Anima Nemzetközi Animációs Filmfesztivál művészeti vezetője (Argentina)
  • HIRSCH Tibor egyetemi tanár, filmkritikus és –esztéta (Magyarország)
  • dr. MUHI Klára filmesztéta, dramaturg (Magyarország)
  • ZALÁN Vince egyetemi tanár, filmkritikus és –esztéta (Magyarország)

 (A program filmjeinek részletes listája megtalálható a www.kaff.hu oldalon)

 

szaft.jpg4. SZABAD ANIMÁCIÓS FILMKÉSZÍTŐK TALÁLKOZÓJA (SZAFT)

Idén negyedik alkalommal várjuk az ország független, professzionális háttér nélkül dolgozó, underground, azaz szabad animációs filmkészítők munkáit a SZAFT-­ra! A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál és a Helpi Ifjúsági Iroda közös szervezésében a Tudomány és Technika Házában megvalósuló mustrán sem tartalmi, sem időbeli korlát nincs. A fesztivál szakmai támogatója a Daazo.com rövidfilmes portál, ahol a filmnevezés és a közönségszavazás is zajlik. 

A 4. SZAFT zsűrije:

  • Deák Dániel, a Daazo rövidfilmes portál alapítója, ügyvezetője
  • Traub Viktória animációsfilm-rendező
  • Fritz Zoltán, az Umbrella kreatív műhely művészeti vezetője, a Magyar Képregényszövetség tagja

 

A 12. KAFF DÍSZVENDÉGE: LATIN-AMERIKA

A 12. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál Latin-Amerika szekciójának sokszínű válogatásában 56 animációt láthatnak a műfaj rajongói. A fesztivál olyan kolumbiai remekműveket vetít, mint a Cannes-ban debütált A csodálatos oroszlánfiú (The Magnificent Lion Boy) és a Behálózva (Enhebrado); valamint az Oscar-döntőig jutott Jelzőlámpa (Semáforo) című rövidfilmek. Megismerkedhetünk a dél-amerikai ország úttörő kísérleti animációjával is, a León Prozak különös élete (Los Extraños Presagios de León Prozak)által. A KAFF-on egészen friss műveket is láthatunk: ilyen például Simon Wilches Munkaidő: egy hivatalnok élete és halála (Business Hours) című hatpercese, mely 2015-ben készült és az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon lesz a világpremierje június elején. 

A fesztivál vetíteni fogja Argentína legkiválóbb animációs rendezőinek alkotásait is: Juan Pablo Zaramella a közönséget és a kritikusokat egyaránt meghódító, élőszereplős Luminarisát, valamint Santiago Bou Grasso több, mint 100 díjat nyert, Az alkalmazott (El Empleo) című animációját. Grasso új műve, az Apa (Padre) is szerepel a programban, mely egy diktátor lányának története által enged betekinteni a közelmúlt lappangó emlékeibe. 

A szekció kiemelt programpontját alkotja a brazil Alê Abreu kivételes filmje, A fiú és a világ (O Menino e o Mundo), mely sokfajta művészi technikával jeleníti meg a modern világ problémáit egy gyermek szemén keresztül. Az apahiánytól szenvedő kisfiú elhagyja faluját, és felfedez egy világot, melyet állati kinézetű gépek és különös lények uralnak. A számos díjat nyert filmet Kecskemét Főterén is vetítik a nagyközönségnek.

A Latin-Amerika szekció kurátora a kolumbiai Juan Camilo González. A számos fesztiválon díjazott rendező–kurátor (SiSiSiSiSiSiSiSiSiSiSi) a Bogotai Egyetem után Dél-Kaliforniában folytatta animációs tanulmányait, jelenleg Szingapúrban a Nanjangi Egyetem PhD-hallgatója. Társalapítója a Moebius Animación csoportnak, melynek missziója a latin-amerikai és spanyol kísérleti animációs művészet megismertetése a világgal.

(A program filmjeinek részletes listája megtalálható a www.kaff.hu oldalon)

 

100 ÉVES A MAGYAR ANIMÁCIÓ (TÁRLAT, KONFERENCIA, RETROSPEKTÍV)

A 100 éves magyar animáció történetét feldolgozó tárlat, melyet februárban a Pesti Vigadóban lehetett megtekinteni, Kecskeméten is látható lesz a Kulturális Központban.

A MAGYAR ANIMÁCIÓ 100 az első amatőr trükkfilmkísérletektől a ma videómegosztókon nézőcsúcsokat döntögető animációs kisfilmekig mutatja be a sokféle és változatos animációs filmes történet legfontosabb állomásait, máig kiemelkedő filmjeit, a technika fejlődését és a filmek mögött álló egykori és kortárs alkotókat. A látogatók betekinthetnek az animációs film készítésének kulisszatitkaiba is. Eredetiben lehet "találkozni" a Tévé Macival, Mirr-Murral és Misi mókussal, Frakk-kal, vagy a közelmúlt sikerfilmje, a MOME-n készült Nyuszi és Őz báb- és papírkaraktereivel. A Kecskeméten gyártott, a Youtube-on 207 országból 23 millió megtekintést megért Magyar népmesék sorozat festett cellrajzaiból is gazdag válogatás kerül bemutatásra.

A tárlat az idén 30 éves Kecskeméti Animációs Filmfesztivál történetét is feleleveníti archív híradórészletek és fotók, a fesztivál művészi értékű plakátjai, és a kezdetek óta egyedi tervezésű díjak révén. A magyar animáció és a KAFF átfogó története mellett a Magyar Nemzeti Galériában tavaly nyáron a Dada és szürrealizmus kiállítás kapcsán megrendezett Életre kelt (film)kísérletek – Az avantgárd első mozija című tárlat is helyet kap a Kecskeméti Kulturális Központban. A kiállítás a két világháború között kibontakozott ún. első „filmavantgárd" alkotásait mutatja be. A kiállítás egyedülálló alkalom, hogy olyan nagynevű alkotók, mint Bortnyik Sándor, Macskássy Gyula, Gyarmathy Tihamér vagy Vásárhelyi István frissen felfedezett filmkísérleteit a közönség a budapesti tárlat után egybegyűjtve megtekinthesse.

KONFERENCIÁK

A fesztiválon két szakmai konferenciát is rendeznek, melyek helyszíne a Katona József Megyei Könyvtár lesz.

Június 25-én a kistelepülések és a mozgóképkultúra helyzetéről tartunk konferenciát. A vizuális információáramlás előretörésével nem tudott megfelelő iramban kialakulni a fiatalok felkészítése a mozgókép áradat befogadására, a tudatos mozgóképfogyasztásra való nevelés. Különösen igaz ez a kistelepülésekre. Intézményi keretek között rendelkezésre állnak a megfelelő tartalmak, az országos könyvtárhálózat kiépített infrastruktúrája révén az értékes mozgóképállomány a kulturális alapellátás részévé tudna válni. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a MANDA, a NAVA, az MTVA, a Nemzeti Művelődési Intézet, valamint az Informatikai és Könyvtárügyi Szövetség munkatársai és képviselői arra a helyzetre próbálnak megoldást keresni, hogy a kisközösségek hogyan juthatnának hozzá térítésmentesen magas színvonalú játékfilmekhez, dokumentumfilmekhez, animációs filmekhez és televíziós alkotásokhoz. 

Június 26-án a 100 éves magyar animáció történetéről, hazai és külföldi mestereiről külföldi szakértők és hazai filmtörténészek részvételével tartanak konferenciát, melynek kiemelt előadója Giannalberto Bendazzi, a világhírű olasz animációfilmtörténész, a fesztivál díszvendége. A konferencián felszólal Matolcsy György, a legendás Pannónia Stúdió egykori menedzser-igazgatója, Nicole Salomon, az Annecy Fesztivál alapítója, Vivien Halas, a magyar származású brit animációs guru, John Halas lánya, valamint Olivier Cotte, francia filmrendező, filmtörténész is. A konferencián látható lesz a szintén magyar származású hollywoodi rendező, George Pal egy frissen felfedezett, Németországban készített 30-as évekbeli reklámfilmje, melyben a ceglédi születésű rendező először használta a bábfilmkészítést forradalmasító Puppetoonsnak nevezett technikát.

MACSKÁSSY-ALBUM ÉS DVD

A KAFF-on mutatják be a magyar animáció atyjaként tisztelt Macskássy Gyula életművét feldolgozó képes albumot is, melyet a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet terjesztésében kerül a boltokba június végén. A könyv mellékleteként válogatás jelenik meg Macskássy Gyula rövidfilmjeiből, köztük az 30–40-es években készült korai magyar animációs reklámfilmekkel, melyeket a Manda gondozásában ez alkalomból digitálisan felújítottak.

RETROSPEKTÍV VETÍTÉSEK

Aki a mozivásznon tekintené meg a magyar animációtörténet maradandó filmjeit, az idén is gazdag válogatásból tud szemezgetni.  A magyar animáció három egyedi világú, meghatározó alakja, Kovásznai György, Reisenbüchler Sándor és Vajda Béla is 2014-15‐ben ünnepelné születésének 80. évfordulóját. Idén a KAFF‐on hármójuk életművét egymás mellé rendezve tekinthetjük meg, 35 mm‐es kópiáról.

Nepp Józsefnek a magyar animáció máig legnépszerűbb filmjeit köszönhetjük. Kecskemét főterén esténként megelevenednek Gusztáv kalandjai, Hófehér története és a Megalkuvó macskák kabaréduója is. A magyar animációs film kiemelkedő tehetségű alkotója, Békési Sándor olyan sikerfilmekben és sorozatokban működött közre, mint a János vitéz, vagy a Mézga család. Gémes József Daliás idők című filmjének társalkatója volt. A filmkészítést a teológiáért elhagyó művész nevéhez fűződik a 80-as évek egyik legmívesebb tévésorozata is, a két szériát megért Vázák meséi.

Az idén 88 éves Cseh András alkotónak két legismertebb sorozatából, a Frakk, a macskák réme és a Vackor-mesékből szemezgetünk. Magyarország első magánkézben levő animációs műhelye, a Varga Stúdió is önálló összeállítást kap. A Varga Csabára és Erkel Andrásra emlékező összeállítás külföldi videoklipek, reklámfilmek, szignálok és sorozatok mellett a fesztiválnyertes A szél és az Auguszta-gyurmasorozat is pereg majd a vásznon.

A magyar animáció nagyöregjének számító Szoboszlay Péter a János vitéz egyik társalkotója volt. A rendezés mellett a hetvenes évek óta tanítja is az animációs film készítést, népszerű műhelyfoglalkozást vezet Kecskeméten. A közelmúltban befejezett 26 részes televíziós sorozata, a 100 éve történt a 100 évvel ezelőtti Magyarország világát idézi fel.

 

FŐTÉRI PROGRAMOK (KONCERTEK, VETÍTÉSEK, KIÁLLÍTÁSOK)

Kecskemét központja idén is a fesztivál pulzáló szívévé válik naplemente után. A június 24. és 28. között megrendezendő 12. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál hagyományos programpontja a szokásos esti koncert a Főtéri Nagyszínpadon, mely 20 órakor kezdődik minden nap. Az idei fellépők: Szabó Balázs Bandája, a Csík zenekar, a Gypo Circus, a Kerekes Band és a Söndörgő.

Az élő zene után a közönség nagyvászonra kivetítve közkedvelt és különleges családi animációs filmeket láthat 22 órától. Vetítjük a Hófehért, A fiú és a világ című brazil animációt, az Oscar-jelölt A tenger dalát, valamint a Megalkuvó macskákat és epizódokat a Gusztáv-sorozatból. A vetítéseket követően péntek és szombat éjszaka fényfestés formájában a 100 magyar népmese üdvözli a 100 éves magyar animációt az Otthon mozi homlokzatán. 

A Kulturális Központban Haris László fotóművész panorámafotóival (Nézz körül!) és Bartal Kiss Rita bábművész munkáival is megismerkedhet (Zsebkendőnyi királyság) a közönség. A Kecskeméti Kortárs Galériában (Kerámia Stúdió) a Nők Lapjából ismert karikaturista Szűcs Édua humorral átitatott képeit láthatják (Ez komoly?). A Rákóczi úti Művész Kávézóban Horváth Mari legújabb filmjéből, a díjnyertes Cigánymesékből állítunk ki képeket.

 

KISTÉRSÉGI VETÍTÉSEK

A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál versenyprogramját idén sem csak Kecskeméten, hanem a környék 15 településén is megtekinthetik a nézők a KAFF-os vetítésekkel párhuzamosan, sőt szavazhatnak is a kedvenceikre. A programban rész vevő települések: Fülöpjakab, Helvécia, Jakabszállás, Kerekegyháza, Kunbaracs, Kunszállás, Lajosmizse, Lakitelek, Nyárlőrinc, Orgovány, Szabadszállás, Szentkirály, Tiszakécske, Tiszaug és Városföld.

 

HELYSZÍNEK

A fesztivál filmjeit a Malom moziban és az Otthon moziban vetítjük, az esti vetítések és koncertek Kecskemét Főterén kapnak helyet. A konferenciáknak a Katona József Könyvtár ad helyet, a kiállítások a Kulturális és Konferencia Központban, a Kápolna Galériában és a Művész Kávézóban láthatók, a Tudomány és Technika Háza pedig a SZAFT-ot fogadja be.

FESZTIVÁLKÖZPONT: Kecskeméti Ifjúsági Otthon / Otthon mozi (Kossuth tér 4.) Telefon: +36 20/ 412 9801. Az Otthon moziban a vetítések ingyenesek, helyfoglalás az érkezés sorrendjében történik.

Malom mozi (Korona utca 2. – Malom Központ 3. emelet) A vetítések ingyenesek, de a belépéshez jegyet kell váltani a mozi pénztáraiban vagy online a www.malommozi.hu oldalon. Figyelem: az át nem vett jegyek foglalásai 30 perccel a vetítés kezdete előtt törlődnek!

Kápolna Galéria – Kortárs Művészeti Műhelyek Galériája (Kápolna utca 13.)

Katona József Könyvtár (Piaristák tere 8.)

Kulturális és Konferencia Központ (Deák Ferenc tér 1.)

Kecskemét város Főtere

Művész kávézó (Rákóczi út 16.)

Tudomány és Technika Háza (Rákóczi út 2.)

 

Varázslatos utazást kívánunk az animáció határok nélküli birodalmában!

Mikulás Ferenc
fesztiváligazgató

web: www.kaff.hu || email: kaff@kecskemetfilm.hu || telefon: +36 76 / 481 788

süti beállítások módosítása